KÉK HÍREK
A Rovatból

„Most minden nagyon ellenem esküdött” – mondta halála előtt a Dunába ugró magyar milliárdos

Egyik ismerőse szerint nehéz elképzelni, hogy a rendkívül igényes Zoltán önszántából a koszos Dunába vetette volna magát. Azt sem érti senki, miért volt rajta nyáron zokni.


Élete utolsó időszakában komorabb és magába fordulóbb lett az a dúsgazdag budapesti galériatulajdonos, aki augusztus 1-jén a Dunába vetette magát, írja a Blikk. „Most minden nagyon ellenem esküdött” – mondta három nappal az egyik barátjának Zoltán, aki csak utólag értette meg, mit akart ezzel mondani a fővárosi éjszakai életben közismert férfi. A lap úgy tudja, hogy Zoltan Range Roverét a tragédia után a Margit-híd pesti hídfőjénél találták meg.

Zoltán nagyon szerette az édesanyját, akinek néhány évvel ezelőtti elvesztése megviselte az üzletembert, akinek barátai szerint nem voltak alvilági ügyei, és komolyabb konfliktusáról sem tudtak. A Dunába ugró férfi előszeretettel kereste csinos hölgyek társaságát.

„Biztos vagyok benne, hogy sosem követett volna el öngyilkosságot. Nagyon jó ember volt Zoltán, mindenkinek segített. Rendkívül igényes volt, imádta a ruháit, véleményem szerint sosem ugrott volna a koszos Dunába. Egyébként tudott úszni, Balatonon nőtt fel, heti szinten járt úszni, edzeni. Kizárt, hogy ez legyen az igazság, mint amit közöltek róla. Mindig életvidám volt és tele pozitív energiával. Nehéz elhinni, hogy önszántából dobta el az életét” – mondta a Blikknek egy modell, aki barátjának tartotta a férfit.

Barátai szerint Zoltán halála körül több furcsaság is történt, amire eddig nem találtak magyarázatot. A holttest megtalálásakor miért azt írták, hogy barna szemű az áldozat, amikor mindenki tudta, hogy Zoltánnak rikító kék szemei voltak? Hogyan találhattak zoknit a holttestén, hiszen nyáron köztudottan sosem húzott a lábára? Egyelőre azt sem tudni, hogy közeli hozzátartozó híján kire szállhat majd a milliárdos vagyona.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: