KÉK HÍREK
A Rovatból

A budapesti éjszakai életben aktív milliárdos galériatulajdonos ölhette magát a Dunába

A hazai celebvilágot is sokkolta a váratlan tragédia híre. A rendőrség tájékoztatása szerint nem merült fel az idegenkezűség gyanúja.


Az augusztus 4-én 9 óra 50 perckor a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai által megtalált férfi egy budapesti milliárdos, G. Zoltán, aki a főváros éjszakai életének közismert szereplője volt - írja a Blikk.

A lap szerint környezete teljesen értetlenül áll az 56 éves férfi tragédiája előtt, mivel még a közelmúltban is nívós eseményekről osztott meg fotókat a közösségi oldalain.

G. Zoltán sokáig a Balatonnál, az édesanyjával élt együtt, majd egy becslések szerint 110 milliós budapesti lakásba költözött. Egyik ismerősének elmondása szerint a várnegyedben üzemeltetett egy művészeti galériát, illetve belsőépítészként is dolgozott. Korábban gyertyaöntő üzeme is volt, az ismerős elmondása szerint ebből szedte meg magát.

"Egy valódi milliárdosként mutatkozott. Kifele egy csodát árult magáról, de belül valami nyomaszthatta"

- mondta egy másik ismerős.

G. Zoltán közösségi oldalai alapján a gazdag elit életét élte: luxuskocsik, hajók, kiállítások, VIP-bulik, operabál, egzotikus nyaralások, golfklubok, gyönyörű nők és befolyásos barátok. Ennek ellenére a Blikk szerint semmilyen hozzá köthető magyarországi vállalkozás nem volt a nevén, mindössze édesanyja tavaly megszűnt betéti társaságában volt kültag.

A hazai celebvilágot is sokkolta a tragédia híre, Rácz Jenő a Blikknek arról beszélt, hogy szerinte igazi nagypályás embernek számított a férfi, az összes luxusrendezvényen tiszteletvendég volt. Követték egymás munkásságát, többször is beszéltek egymással.

"Nagyon stabil úriember benyomását keltette, depresszió jelét sosem mutatta"

- mondta a sztárséf.

A Blikk számos emberrel beszélt a férfi környezetéből, tudomásuk szerint üzleti problémái lehettek Zoltánnak. A lap megkeresésére a BRFK sajtóosztálya azt közölte, hogy a haláleset kapcsán idegenkezűség gyanúja nem merült fel, ezért büntetőeljárást sem indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: