KULT
A fináléban nem volt látványos bevonulás Pápai Joci részéről, Tóth Andi arab hercegnőnek öltözött, Valkusz Milán pedig a magyar zenei színvonalra tett ismét kritikus megjegyzést. Végül kiderült, kit tartanak a nézők a legjobbnak az X-Faktor történetének talán legerősebb mezőnyéből.
KULT
Az énekesnő két éve visszavonult, most azonban versenyzője kedvéért újra színpadra állt, ráadásul két nyelven is énekelt. Belanóval közös számuk felrobbantotta a színpadot a tehetségkutató fináléjában.
KULT
A kiesett énekes emelt fővel távozott, azt mondta, megtiszteltetés volt a legjobbak között búcsúzni. A jövő vasárnapi adásban már a győzelemért küzdenek a még versenyben lévő sztárok.
KULT
Egy ártalmatlannak tűnő torokfertőtlenítő okozta a bajt, az énekes légszomjra panaszkodott. A versenyző mostanra jobban van, és elárulta, nagy dobásra készül a holnapi fináléban.
KULT
Még a döntő kapujában is kemény kritikákat kaptak az énekesek. Végül a szombat esti adásban Szabó Kamilla Lilla mellett Bíró Csongornak is véget ért a verseny.
KULT
A feladatnál jeges víz és szél mellett kellett gyűrűt tartaniuk két órán át. A dobogó sorrendjét a korábban kiesett párosok szavazták meg.
KULT
Az utolsó szimpátiaszavazás döntött a finálés mezőnyről. A továbbjutók között van Bódi Bencéék, a Bárdosi-házaspár és Laky Zsuzsiék.
KULT
A döntőben egyértelmű fölényben voltak a görögök, hiába játszottak mindent beleadva a magyar lányok is. A vége 12-9 lett.
KULT
A finálé előtt megszólaltak a kiesett sztárok, és elárulták, kik a titkos kedvenceik. Volt, aki a nevetést díjazza, más a profizmust – a vélemények igencsak megoszlottak.
KULT
A döntőbe jutott nyolc produkció közül a zsűri szavazata alapján a legjobb négy jutott tovább. Közülük a közönség szavazatai döntötték el az első helyet.
KULT
Utolsó felvonásához érkezett vasárnap este a HELL Boxing Kings. Berki Mazsi női könnyűsúly kategóriában egy cseh versenyzővel csapott össze.
KULT
A zsűri szerint mindhárom döntőt táncoló pár rengeteget fejlődött, és profi szinten adták elő a produkciójukat.
KULT
A csatorna közölte, hogy a szombat esti döntőben nem csupán a döntős párok lépnek színpadra, hanem mások is felbukkannak majd a műsorban.
KULT
Hosszú kihagyás után tért vissza a népszerű tehetségkutató. Véget ért a verseny, melynek fináléjában fény derült a győztes kilétére.
KULT
A döntőbe Balogh Rebeka Valéria, Tóth Abigél, Gudics Máté és Orbán Rudolf küzdötte be magát, és az is kiderült, hogy a négy tehetséges előadó közül Tóth Gabi kinek szurkol a ma esti fináléban.
Népszerű
Ajánljuk