HÍREK
Dobrev Klára a választási éjszaka után bejelentette távozását a DK elnöki posztjáról, miután a párt nem jutott be a parlamentbe. Facebook-posztjában a győztes Tisza Pártnak gratulált, de egyúttal figyelmeztette őket egy "újracsomagolt NER" veszélyére.
HÍREK
A Demokratikus Koalíció elnöke leadta szavazatát az országgyűlési választáson, majd egy rövid interjút is adott. A politikus szerint a mai döntés több évre meghatározza Magyarország sorsát, az „igazi rendszerváltásnak” pedig a demokratikus többpárti parlament létrejöttét nevezte.
HÍREK
A Demokratikus Koalíció elnöke egy Facebook-bejegyzésben állította szembe pártja 15 éves ellenzéki múltját az új politikai szereplőkkel. A poszt azután jelent meg, hogy a DK több körzetben is visszaléptette jelöltjeit, ami feszültséget keltett az ellenzéki oldalon.
HÍREK
A DK elnöke Facebook-posztban kritizálta Orbán Viktor külpolitikáját. A „kisegér” hasonlat egy korábbi, kiszivárgott telefonleiratra utalhat, amely szerint a kormányfő így ajánlotta fel szolgálatait Putyinnak.
HÍREK
A Demokratikus Koalíció elnöke a Védelmi Tanács összehívására reagált egy vasárnapi Facebook-posztban. A politikus szerint a magyarok biztonságát nem a Szerbiában talált robbanószer, hanem a kormány EU-ellenes politikája fenyegeti.
HÍREK
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Magyar Péterék pártja elidegeníti a szavazókat. Úgy véli, a DK-s és Kutyapártos szavazók otthon maradhatnak, ha nincs saját jelöltjük.
HÍREK
A Tisza Párt gazdasági szakpolitikusa a legkedveltebb szereplő a választók körében a kutatás alapján. Orbán Viktort és Szijjártó Péter megítélése hasonló, Lázár Jánost viszont jóval kevesebben kedvelik még a fideszesek is.
HÍREK
Komáromi Zoltán, Ternyák András és Godó Beatrix lépett vissza két budapesti és egy nógrádi körzetben. Dobrev Klára szerint a párt határozta el a visszalépésüket, de ezt Ternyák cáfolta egy posztjában, ő kezdeményezte a visszalépést a múlt hét elején.
HÍREK
A Demokratikus Koalíció Budapesten és Nógrádban is visszaléptet jelölteket a legszorosabbnak ígérkező körzetekben. A párt a lépéssel a Tisza Pártot is hasonló felelősségvállalásra szólította fel.
HÍREK
Gyurcsány Ferenc a politikai viharok után új életet kezdett, ahol a menhelyről mentett Krampusz cica adja a mindennapok ritmusát. A cirmos nemcsak a kéziratba kontárkodik bele, de a volt kormányfő krimijében is kulcsszerepet kapott.
HÍREK
Komjáthi Imre szerint a DK csak kampányfogásból nevezi magát baloldalinak. Ezzel a romboló politikával pedig szerinte egyenesen a Fidesz hatalmának meghosszabbítását segítik elő.
HÍREK
A DK elnöke a nőnapi rendezvényén bírálta a férfiközpontú politikát. A gesztussal az egyetlen női miniszter nélküli kormányt és a politikai stílust is kritizálta.
HÍREK
Jakab Péter egy videót mutatott be, amelyen egy férfi fegyverrel lő a miskolci plakátjára. A volt Jobbik-elnök jogi lépéseket tesz, és a kormányt, valamint a Tisza Pártot is felelőssé teszi.
HÍREK
A DK elnöke a párt kampánynyitóján bírálta Magyar Pétert a választási törvény miatt, és a Fidesz alaptörvényének eltörlését is ígérte. A DK ezzel a valódi rendszerváltás egyetlen garanciájaként pozicionálja magát.
HÍREK
Dobrev Klára bemutatta a DK 13. törvénycsomagját, amely a gödi Samsung-ügyre is reagál. A javaslat a hulladéklerakókat népszavazáshoz kötné, és Vízgazdálkodási Alapot hozna létre.
HÍREK
A dunaújvárosi alpolgármestert milliós vesztegetéssel gyanúsítják egy közbeszerzés miatt. A DK koncepciós eljárásról beszél.
HÍREK
A DK elnöke a levélszavazatok őrzési láncának sérülékenységére hivatkozva kérte a nemzetközi szervezet beavatkozását. A politikus egy postai szavazásra szakosodott szakértő bevonását is javasolta.
Népszerű
Ajánljuk