KÖZÖSSÉG
A törvény benyújtója szerint „ez egy jó javaslat”, és a pártjából is érkező kritikák ellenére sem hajlandó visszavonni azt.
KÖZÖSSÉG
Az árat - üzleti titokra hivatkozva - nem közölték, de szerintük korrekt megállapodás született. A tervek szerint a felújítás után a szálláshelyek mellett kollégium és képzési központ is lesz az épületben.
KÖZÖSSÉG
Pici a kontinenseken átívelő nemzetközi fajmegőrzési tenyészprogramban vesz részt, amelynek célja az egyedek természetes élőhelyre való visszatelepítése. Ikertestvére, Maci sem marad magára, már javában udvarol neki Pandita.
KÖZÖSSÉG
Az új járványügyi részlegben a fekvőbetegek ellátására intenzív- és általános osztályt is kialakítottak
KÖZÖSSÉG
Nemzeti Oltóanyaggyárat és Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyárat is létrehoznak majd Debrecenben.
KÖZÖSSÉG
Az osztály dolgozói nem értettek egyet az új egészségügyi szolgálati munkaszerződésben leírtakkal, ezért kilátásba helyezték a munka beszüntetését. A kórház vezetése szerint azonban sikerült rendezni a vitás kérdéseket.
KÖZÖSSÉG
Az osztály szakorvosai által írt levél szerint nem tudnak egyetérteni az új szerződés feltételeivel.
KÖZÖSSÉG
Az elkövető egy vonatra felpattanva akart elszökni, de a következő állomáson már várták a rendőrök.
KÖZÖSSÉG
Exkluzív interjú Dr. Boros Gáborral, a BioNTech magyar biológusával, aki mindent elmondott az oltásról. Azt is, sírt, amikor kiderült, hogy működik.
KÖZÖSSÉG
A női közösség szerint „a rendszer, amelyben az elvárható gondosságot csak a csúszópénz garantálja, tetőtől talpig revízióra szorul”.
KÖZÖSSÉG
Kedden a debreceni szülészeti klinika bejelentette, hogy mostantól senki sem szülhet fogadott orvossal. Felháborodott kismamák mondták el, mi a problémájuk a döntéssel.
KÖZÖSSÉG
Óriási vita robbant ki az intézmény Facebook-oldalán a döntés miatt. Sokak szerint nagyon kiszúrnak ezzel a kismamákkal, míg több anyuka szerint fogadott orvos nélkül is lehet problémamentesen szülni.
KÖZÖSSÉG
A szolgáltatást bárki igénybe veheti, a PCR tesztet időpontfoglalás nélkül lehet elvégeztetni, az eredményről pedig a tesztet követő 24-48 órán belül elektronikus értesítést küldenek.
Népszerű
Ajánljuk