HÍREK
A Terméktanács elnöke szerint akár 15-20 százalékkal is zuhanhat a termelés, ha a kereskedők nem fizetnek többet a csirkéért.
HÍREK
Az első 'feleségével' alig két hónap után elváltak, a második felesége pedig egy csirketestű szexbaba lett.
HÍREK
A férfi korábban egy szexbabát használt, azt el is vette feleségül. Miután tönkrement, egy bontott csirkével helyettesítette, amit Lolának nevezett el.
HÍREK
Gyártási engedélyt kapott az első “tiszta hús” a világon, ami nem levágott állatoktól származik.
HÍREK
Hát, nem jött be az ötlete, Bogi ugyanis ordítva kérlelte, hogy vigye már ki a csirkét a szobájukból. De Peti még az ágyra is leült vele.
HÍREK
A gazda igencsak meglepődött, amikor meglátta a kiscsirkét, amiről először azt hitték, három lába van, később viszont kiderült, hogy négy.
HÍREK
Nem is gondolnánk, hogy egy csirkespecialitásokat kínáló étteremben milyen nehéz Chicken vezetéknévvel érvényesülni.
HÍREK
A 6 éves Derek még iskolai kitüntetést is kapott a bátorságáért, habár az állatot végül nem sikerült megmenteni.
HÍREK
Rettenetes állapotok uralkodtak a vágóhídon, ahol 100 tonna selejtet és jelöletlen termékeket is talált a Nébih.
HÍREK
Nem tudni, hogy a fiatal hölgy csak trollkodott, vagy valóban megette a nyers hússzeleteket, mindenesetre semmiképp se kövesd a példáját!
Népszerű
Ajánljuk