SZTÁRVILÁG
Úgy tűnik, hétvégére elfelejthetitek a kinti programokat. De ezekkel a játékokkal garantáltan nem lesz unalmas a bezártság.
SZTÁRVILÁG
Egy esküvő előkészítése nagy figyelmet követel az ifjú pártól. Eközben néha a legegyszerűbb dolgok tisztázásáról is elfeledkeznek.
SZTÁRVILÁG
Egy 108 éves kanadai férfi megérhette, hogy magához ölelje első leszármazottját, aki az ő keresztnevét kapta.
SZTÁRVILÁG
Egyre több olyan írás jelenik meg, ahol pontokba szedve taglalják, mi a szülők feladata, mit kell megtanítaniuk a gyerekeiknek. Csak a szülőknek. Mintha a gyereknevelés valami magányos bozótharc lenne.
SZTÁRVILÁG
Fia feleségének eltávolították a méhét, pedig nagyon szeretett volna gyereket. Patty ezután döntötte el, hogy felajánlkozik béranyának.
SZTÁRVILÁG
Nem mindegy, milyen feltételekkel kezdesz újra dolgozni a szülési szabadság után, ahogy az sem, hogy milyen a fogadtatás. Elmondjuk, mit érdemes mindenképp megfogadni.
SZTÁRVILÁG
A speciális kérdéssorral kiderítheted, iskolaérett-e kicsi, vagy jobb, ha még az óvodában marad.
SZTÁRVILÁG
Az élet nem a diplomával kezdődik. Az emberség sem. Ha találkoztál már idióta diplomással, akkor pontosan tudod ezt.
SZTÁRVILÁG
Tényleg ez volna a csodafegyver minden helyzetben, minden gyereknél? Vagy mégsem? A Mom with Five bloggerének öt gyerekkel szerzett tapasztalatait olvashatjátok.
SZTÁRVILÁG
Gyakorlatilag egyik napról a másikra kerülhettek volna utcára. A kőbányai ház, ahol élnek, az önkormányzaté, és hamarosan lebontják, de nem kaptak cserelakást.
SZTÁRVILÁG
A fogyás nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megerőltető tevékenység. Hogy a kilók leadása könnyebben menjen, Jesse, a 32 éves kínai fotós úgy döntött, hogy közösen vág bele a családjával.
Népszerű
Ajánljuk