FELFEDEZŐ
Jagicza Péter konzervatív szülei először azt hitték, csak viccel azzal, hogy jelentkezett a műsorba. Bár az esküvőn nem vettek részt, mára rendezték a viszonyukat.
FELFEDEZŐ
A csapatépítés akkor sikeres igazán, ha nemcsak hasznos, hanem szórakoztató is. Öt inspiráló helyszínt mutatunk, ahol a közös élmény és a jó hangulat garantált.
FELFEDEZŐ
Becca közös családlátogatást szeretett volna, Zsolt azonban egy későbbi időpontot preferálna. A múlt héten a szakértők még azt emelték ki, hogy a pár addig nem veszekedett.
FELFEDEZŐ
A Murdaugh-család története, amit nem akarsz elhinni, pedig igaz! A Hulu új feldolgozása a bűnt, a hatalmat és a képmutatást elegyíti mesterien.
FELFEDEZŐ
Hónapokig nem beszélt a fiával az apa, akit a gyilkosság estéjén mégis felhívott a 24 éves J. Dávid. Azt mondta neki, hogy nem ő bántott a kislányt.
FELFEDEZŐ
A két kislányt nevelő Orosvári Zsolt legutóbb 97 ezer forintos ellátást kapott. Ebből az összegből kellett kigazdálkodnia a gyerekek iskolai felszerelését és a havi megélhetésüket.
FELFEDEZŐ
Többgenerációs házban élnek, ők az egyik szinten, fiáék a másikon. A művésznő elárulta: az unokák a férjét Jancsinak, őt pedig Jutkának szólítják.
FELFEDEZŐ
A színész felesége elárulta, hogy férje egészsége még jó, de nyelvi képességei romlanak, ezért más módokon kommunikálnak.
FELFEDEZŐ
A Forma–1-es pilóta egy luxusjachtról posztolt több fotót, köztük egy apa-lánya pillanatot is. A családi sorozatot egy sportos felvétel zárja, ahol a vízen szörfözik.
FELFEDEZŐ
Az oklahomai szülők szerint a helyi politika és az iskolarendszer is aggasztó. Thaiföldre is terveznek költözni, mielőtt végleg letelepednek valahol.
FELFEDEZŐ
„Szeretnénk itthon maradni együtt” - fogalmazott Péter, aki most kétségbeesetten küzd azért, hogy egyben tartsa a családját.
FELFEDEZŐ
A színésznő gyerekkora óta hisz abban, hogy a jótékonykodás nem a pénztárca vastagságán múlik. Most egy beteg gyereket nevelő család mellé állt egy évre.
FELFEDEZŐ
A tévés inkább a családjára és az élményekre költi a pénzét, mintsem méregdrága órákra vagy ötcsillagos hotelekre. Idén még nyaralni sem volt, de Milán fiával annál több időt tölt.
FELFEDEZŐ
Az asszony szintén mentődolgozó, most egyedül maradt hétéves közös fiukkal és korábbi házasságából született lányaival. Két alapítvány is gyűjt a családnak, az egyiküknek már több mint hatmillió forintot utaltak civilek.
FELFEDEZŐ
A férfi beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy jelenleg is tárol ilyen jellegű tartalmakat egyes eszközein. A testvére elmondta: semmit sem sejtett, az öccse viselkedésében semmi szokatlant nem látott.
FELFEDEZŐ
A videó, amely Eric utolsó pillanatait mutatja, több mint 40 millió megtekintést kapott. A felesége podcastot is indított „Csak a mai napra” címmel, amelyben őszinte, mély beszélgetések hangzanak el a gyászról, mentális egészségről, függőségről és a lelkierőről.
FELFEDEZŐ
„Büszkék vagyunk rád, Tibike!” feliratú pólóban várta haza családja Kapu Tibort, aki 20 űrben töltött nap után tért vissza a Földre.
Népszerű
Ajánljuk