SZEMPONT
A Telenor HiperSuli program szakmai vezetőjével a digitális és a hibrid oktatás tapasztalatairól beszélgettünk.
SZEMPONT
A Balassa utcai épület már a jövő hét közepére átszerveződik koronavírus-fertőzöttek ellátására.
SZEMPONT
Belgiumban katasztrofális a helyzet: hamarosan megtelhet az összes intenzív ágy, nincs elég orvos, sem elegendő teszt.
SZEMPONT
Angliában sem sokkal jobb a Covid helyzet, mint nálunk, de az egészségügyi dolgozókat legalább tesztelik, és november végére piacra kerülhet az első vakcina.
SZEMPONT
A kiskedvencek közül a macskafélék egyértelműen fogékonynak bizonyultak a vírusra, a kutyáknál csupán antitest választ sikerült igazolni.
SZEMPONT
Megírta a kálváriáját, jó orvosai voltak, de a jó fizikai állapota megtévesztő volt. Nagyon kevésen múlt, hogy nem lett súlyosabb a vége.
SZEMPONT
A tesztelés felső határa megszabja, hogy az összes meglévő fertőzésből mennyit vagyunk képesek észlelni.
Népszerű
Ajánljuk