SZEMPONT
Hiába a jó szándék, sok falu vezetője nem látja szívesen a civileket, akik a helyi szegényeknek akarnak segíteni.
SZEMPONT
Vállalják hogy úsznak (néhányan nem is keveset), cserébe civil szervezeteknek adják a nekik felajánlott pénzt.
SZEMPONT
Világítottak a mobilok, és előkerültek a fehér tulipánok, amelyek már-már a tüntetéssorozat jelképévé váltak. Közben zúgtak a rigmusok is.
SZEMPONT
A Hősök terén összegyűlt tömeg egy része a Fidesz-székházhoz ment, ahol óriási volt a rendőri készültség. A többség pedig a Kossuth tér felé indult, megbénítva a nagykörút forgalmát.
SZEMPONT
A levegőből mutatjuk meg, milyen az, amikor sok ezer ember formál egy hatalmas szívet, benne egy óriási 'CIVIL' felirattal.
SZEMPONT
Újabb nagy tüntetést tartanak, ezúttal a civil szervezetekkel kapcsolatos törvény miatt, de a CEU ügye is téma. Az Andrássy út nagy részét lezárták.
SZEMPONT
A két férfi saját keze munkáját és hétvégéjét ajánlotta fel azért, hogy a településen élőknek segítsenek a téli hidegben.
SZEMPONT
Hogyan lehet segíteni a fogyatékkal élőknek, a hajléktalanoknak, az éhezőknek, a gazdátlan állatoknak? Íme hazai körképünk.
SZEMPONT
Weisz Fanni is vendége lesz a jótékonysági Nagy Civil Futásnak a Skanzenben, ahol a sétálva, sőt nézelődve is teljesítheted a távot.
SZEMPONT
Gyuri, a szigetszentmiklósi buszsofőr többgyermekes asszonyokon, nagycsaládokon, betegeken, öregeken segít.
Népszerű
Ajánljuk