KÉK HÍREK
Az állat testszerte véraláfutásos sérüléseket, valamint combcsonttörést szenvedett. A férfit maximum három havi büntetést kaphat.
KÉK HÍREK
Több mint 140 ezer forintnyi bírságot kapott az ötvenéves római férfi, akit a reggeli csúcsforgalomban a buszmegállóban ellenőriztek a rendőrök, mikor leszállt a járműről.
KÉK HÍREK
A családot azért büntették meg, mert a közösség megállapodása szerint csak hálaadás után lehet kitenni a karácsonyi dekorációt.
KÉK HÍREK
A főpolgármester a közösségi oldalán reagált a BKV villamosbeszerzésének 150 milliós büntetésére.
KÉK HÍREK
A Nemzetbiztonsági bizottság elnöke a közösségi oldalán megírta, hogy ő látta a szerződést.
KÉK HÍREK
A bíróság ítélete szerint ilyen súlyos váddal alap nélkül illetni egy szervezetet túlmegy azon a határon, ami egy publicisztikában megengedhető.
KÉK HÍREK
A kormánnyal tengelyt akasztott milliárdos szerint már az is megvan, kik vásárolnák fel a cégét. Ha igényt tartana rá, szívesen támogatná Márki-Zay Pétert is.
KÉK HÍREK
Korábban azért rótták ki rá, mert – a Fudan Egyetemre utalva – kínai zászlóval vegyített Fidesz logós molinóval demonstrált a Parlamentben.
KÉK HÍREK
A kiinduló árak is fiktívek voltak, ráadásul a nézőket valótlan állításokkal sürgették folyamatosan a vásárlásra.
KÉK HÍREK
A hazai drukkerek majomhang utánzásával és rasszista rigmusokkal illették a színesbőrű játékosokat, valamint tárgyakat és pirotechnikai eszközöket dobáltak a játéktérre.
KÉK HÍREK
A Márki-Zay Péter polgármester által jegyzett előterjesztés szerint a rendeletmódosítás célja, hogy méltó mederbe tereljék a közgyűlési vitát. A Fidesz szerint az ellenzéket akarja csak elhallgattatni.
KÉK HÍREK
A bíróság kétszeresére súlyosbította Lovasi András büntetését. A zenész és ügyvédje egyelőre nem fogadta el az ítéletet, három munkanap gondolkodási időt kértek.
KÉK HÍREK
A MOB közleménye szerint az eset további intézkedést nem igényelt, semmilyen befolyással sincs az eredményekre vagy az elutazásra.
KÉK HÍREK
A látogatót többször is figyelmeztették, hogy szabálytalanul közel merészkedett az állatokhoz, de nem törődött vele.
Népszerű
Ajánljuk