HÍREK
A Rovatból

BKK: Majdnem 2 milliót fizetett a tavalyi év rekordbliccelője

A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően évente több tízezer fizetési meghagyást és végrehajtási eljárást indít a BKK. A ki nem fizetett pótdíj nem évül el, a pótdíjtartozás milliókra is rúghat néhány év alatt.


Még mindig vannak olyanok, akik nemcsak bliccelnek, hanem a pótdíjat sem fizetik meg időben. Pedig a BKK szigorított követeléskezelési módszerei miatt egyértelműen azok döntenek a legjobban, akik minél hamarabb rendezik a jegyellenőrök által kiállított sárga csekket. Milliós pótdíjakból 2021-ben sem volt hiány. A BKK összegyűjtötte a tavalyi év negatív rekordereit.

A korábbi évtizedek enyhébb pótdíjazási gyakorlatát felülvizsgálva a Budapesti Közlekedési Központ 2015 óta szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, ezáltal a pótdíjkezelési eljárások is hatékonyabbá váltak.

A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően évente több tízezer fizetési meghagyást és végrehajtási eljárást indít a BKK.

Ma már digitális formában is elérhető a BKK termékeinek jelentős része, például a BudapestGO alkalmazásban. A nap 24 órájában bármikor, bárhonnan, akár otthonról is megvásárolható számos jegy- és bérlettípus. Ennek ellenére - bár az utasok döntő többsége becsületesen, a szabályoknak megfelelően veszi igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatásokat - még mindig vannak olyanok, akik nemcsak rendszeresen bliccelnek, hanem a pótdíjat sem fizetik meg időben.

Ezért a BKK újra és újra felhívja a figyelmet, hogy a ki nem fizetett pótdíj az idő múlásával nem évül el, a pótdíjtartozás milliókra is rúghat néhány év alatt. A társaság idén is összeállította az elmúlt év legnagyobb pótdíjbefizetéseinek listáját. A felsorolt összegek nem csupán fizetési elvárások, hanem már konkrét, teljesített befizetések. Ezek többségét jogi eljárásokat követően fizették be a pótdíjazott utasok. A ténylegesen befolyt pótdíjbefizetések tartalmazzák a pótdíjtartozást és a járulékait, a végrehajtási eljárások költségeit is.

TOP10 egyösszegű pótdíjbefizetések 2021-ben:

1. 1 879 391 Ft

2. 1 151 035 Ft

3. 1 017 318 Ft

4. 905 277 Ft

5. 798 289 Ft

6. 765 173 Ft

7. 707 858 Ft

8. 690 946 Ft

9. 662 404 Ft

10. 661 044 Ft

A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés 6 végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, és jóval elmarad a 2020-ban beszedett legborsosabb pótdíj összegétől, amely 2 797 400 forintra rúgott. A negatív rekorderek ellen a befizetések elmulasztása miatt több, akár 8 végrehajtási eljárás is indult. A kiszabott pótdíjak időbeni befizetésével töredékére lehetett volna csökkenteni a notórius bliccelők kiadásait, és a pótdíjazással járó adminisztrációt.

Milyen büntetést kockáztat, aki jegy vagy bérlet nélkül utazik?

A Fővárosi Önkormányzat által előírt díjszabás szerint a 16 ezer forintos alappótdíj a helyszínen, a jegyellenőrnél készpénzzel vagy bankkártyával fizetve, illetve az adatfelvételt követő két munkanapon belüli személyes vagy banki befizetés esetén 8 ezer forintra mérséklődik. Amennyiben sem a 8 ezer forintos pótdíjösszeget, sem a 16 ezer forintos alappótdíjat nem fizeti meg az ügyfél határidőn belül, 30 napon túl a késedelmi és az eljárási díjjal tovább emelkedik a pótdíj összege 32500 forintra. Amennyiben felszólításra ezt sem fizeti be az ügyfél, fizetési meghagyást kap, és ha erre sem érkezik befizetés, a BKK végrehajtást kérve is érvényesítheti a követelését. Ilyenkor a behajtási eljárások és jogi lépések összes költsége a bliccelőt terheli.

A pótdíjak gyors befizetése a legjobb megoldás. A szigorított követeléskezelési módszerek miatt a pótdíjazott utasok egyértelműen akkor döntenek a legjobban, ha minél hamarabb rendezik a jegyellenőrök által kiállított sárga csekket. Nem érdemes abban reménykedni, hogy a pótdíjtartozás elévül, ugyanis a BKK ha kell, bíróságra viszi az ügyeket. Az eddigi pótdíjazási polgári pereket több mint 90 százalékában a BKK nyerte.

Mit tesz a BKK a bliccelés visszaszorítása érdekében?

A Budapesti Közlekedési Központ biztosítja a folyamatos jegyellenőrzést a teljes hálózatban, törekedve a minél nagyobb területi és időbeli lefedettségre. Szintén a bliccelés visszaszorítását célozza, hogy a cég egyre több autóbuszjáraton vezeti be az első ajtós felszállási rendszert. Ezeken a járatokon a járművezető az utasok felszállásakor ellenőrzi, hogy rendelkeznek-e érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal. A tapasztalatok szerint a rendszer jelentősen hozzájárul a bevételek növekedéséhez, ezáltal a szolgáltatások fejlesztéséhez is.

A BKK fontosnak tartja, hogy a fővárosban közlekedők a lehető legkényelmesebben, legegyszerűbben intézhessék utazásukhoz szükséges teendőiket. Erre most már a BudapestGO kínálja a legjobb megoldást, hiszen új funkcióinak köszönhetően jóval többet nyújt, mint egy átlagos utazástervező. Az applikációban a jegy- és bérletvásárlás, sőt már a digitális vonaljegy is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: