BUDAPEST
Az épületet megvásárló Indotek Group először teljes rekonstrukciót akar, majd egy luxus színvonalú nemzetközi hotelláncot bízna meg a szálloda működtetésével.
BUDAPEST
A 28 éves nagybani piac éjszakai élete sokak előtt titokzatos világot rejt, de az évnek egy napján bárki belekóstolhat.
BUDAPEST
Már egy ideje az új helyén áll, bárki odamehet, és elhelyezheti a koszorúját, virágát. Erre június 16-án, kivégzésének és újratemetésének évfordulóján sor is fog kerülni, már hagyományosan.
BUDAPEST
A klímaváltozással egyre gyakoribbá váltak a hirtelen lezúduló záporok, a tárolók és feldolgozók kapacitása pedig kevés.
BUDAPEST
A pályaudvart kéthetes felújítás után május 27-én adták vissza a a forgalomnak. Jövőre új utascentrum épül, a távolabbi jövő egyik fő célja pedig, hogy a Keletiből is el lehessen jutni Ferihegyre.
BUDAPEST
A 32 hektáros sziget területe régészeti védelem alatt áll. Legértékesebb leletként a 1,5-2 méter mélyen lévő, óriási 8-10 ezer négyzetméteres helytartói palotát tartják számon.
BUDAPEST
Nem meglepő, hogy az V. kerületben a legbrutálisabbak az árak, ahol egy négyzetméterért átlagosan 801 ezer forint is elkérnek.
Népszerű
Ajánljuk