5 szuper játszótér Budapesten, amit a gyerek tuti, hogy imádni fog
Hova menj a gyerekkel, ha már eluntátok a környéket, vagy fantáziátlan a közeletekben található játszótér? Hol találja meg több generáció is a számítását? És melyik fog neked, a felnőttnek is tetszeni? Folyamatosan teszteljük és próbálgatjuk a budapesti játszótereket, most öt olyan helyet választottunk ki, amivel biztosra mehettek hűvösebb időben és kánikulában is.
Bikás park
Egyik vonzereje az, hogy az amúgy is hatalmas füves területen található, a Bikás-dombtól nem messze. A másik az, hogy jól megközelíthető tömegközlekedéssel (például metróval) de autóval vagy biciklivel is. A játszótértől nem messze egy kis street workout pályát is találtok, a metróállomás közelében kávézót. A játszótér tematikája ugyan szokványos (hajó alakú vár, csúszda, nagyobbaknak való huzalos mászóka, nyári pancsoló, hinta), de az, hogy megfelelő méretű, és nem csak úgy beszorították egy kis sarokba vagy foghíjtelekre, ráadásul ottjártunkkor nem látszott lepattantnak, mind mind az előnyére válik.
És ha a gyerek megunja a játszóteret, egy darabig kiválóan elszórakoztatja magát a kis halastóval, a szökőkúttal, vagy azzal, hogy őrült módjára szalad fel a Bikás-dombra, majd le. Mosdót is találtok (pénzérmével működik).





A gellérthegyi csúszdapark
Gyönyörű környezetben találjátok, Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén. Olyan gyereknek, akit kizárólag csúszdázás és a csúszdához való mászással egybekötött feljutás érdekel (ismerünk ilyet…) ideális. Órákon keresztül csúszhat és mászhat. Külön öröm, hogy az egész területet, még a domboldalt is gumiborítással látták el, így ha el is esik a gyerek, nem üti meg magát nagyon. A szülők, nagyszülők körben a padokon ülhetnek. Találtok a közelben mosdót és ivókutat is. A felső szinten a nagyobbaknak mászókát és kilátótornyot tettek be.
A játszótér hátránya viszont pont az, ami egyre használhatatlanabbá és lehangolóbbá teszi a Gellérthegyet: a szemét. A játszótéri padok alatt. Nagy kár, hogy egy ennyire szuper játszótérnél ezt tapasztaltuk.





A pasaréti úti KRESZ-pályás játszótér
Már eleve a helyszín tökéletes: az amúgy is kellemes és gyönyörű Fenyves-park (az egyik kedvenc köztéri szobrommal). És remek a kialakítása is: a klasszikus játszótéri elemektől kissé elkülönülve, de szintén lombos fák alatt kapott helyet a KRESZ-pálya táblákkal, világító jelzőlámpával, felfestésekkel. Ha a gyerek bicajozni, kismotorozni akar, akkor itt rója a köröket, aztán ha ráun, ott az egész játszótér. A felnőttek számára pedig a street workout eszközök.
A játszótér egyetlen hibája szerintem az, hogy a tanpálya közvetlenül a forgalmas úttest mellett van, és nem magas, erős fémkerítés védi, csak egy alacsonyabb fakorlát. A pünkösdi hosszú hétvégén jártunk ott legutóbb, ezért kihalt volt a játszótér. A kövezést pedig frissen cserélték, emiatt a játszótér egyes részei éppen le voltak zárva.




