Titkos lejárat vezet a Vár alatti barlangrendszerbe, ahol mamutfog és csontkamra is van
Egy barlangban állunk, a mennyezetről a kövekről víz csöppen az arcunkra, a ruhánkra. Mellettünk egy kis emelvény emberi koponyákkal és lábszárcsontokkal. Előttünk egy hihetetlenül meredek és romos lépcső – fantasy filmekben látni ilyet.
„Tudják, hol vagyunk most? Tudják, hová vezet ez a lépcső? - kérdezi a túravezetőnk, Borzsák Sarolta, a nemzetipark-igazgatóság barlangtani referense. Rázzuk a fejünket. „A Ruszwurm cukrászda pincerendszeréhez.”
A várnegyed alatt húzódó barlangrendszer egyik közönség elől elzárt szakaszában vagyunk, olyan helyen, amit a turisták eddig nem láthattak.
A Sziklakórházon át vezető sétánkon jutottunk le ide, a Várbarlangba. A Várbarlang érdekessége, hogy kisebb átalakításokat leszámítva közel természetes állapotot láthatunk.
Nemrég felújították, és ezt a sokáig elzárt részt látogathatóvá tették.
Egykor az ős Ördög-árok az akkori márgából álló felszínre lerakta mészkőből és dolomitból álló hordalékát. A jégkorszak alatt pedig elkezdtek működni azok a hőforrások, amelyek ma a budapesti gyógyfürdőink vizét adják. Ezek vastag, édesvízi mészkősapkát raktak le a kavicshordalék tetejére. Később, ahogyan az Ördög-árok és a Duna egyre mélyebben folyt, lepusztították maguk körül a felszínt, és csak a már említett mészkősapka védte meg a Vár-hegyet a pusztulástól. A jégkorszak végén a hőforrások elkezdtek felfelé törni, de nem bukkantak a felszínre, hanem a márga és a mészkő határán kis üregeket oldottak ki (ezek az oldásformák sok helyen szépen látszanak a barlangban). Így jött létre az a rengeteg kis barlang, amelyek ekkor még egymástól függetlenek voltak.
A Sziklakórházzal három ponton is összefügg az a barlang, ahol mi jártunk. Ám jogilag másik terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park a kezelője.
Különleges, sajátos barlangrendszer található a Vár alatt, sok-sok kis üreggel, az édesvízi mészkőréteg alatt.
Sétánk egyik állomásán, a mamutfogas teremben például mennyezeten egy egy mamutfog nyomait lehet kivenni.
Ám ezen kívül érdekes a csontkamra is.
Amikor Kadic Ottokár feltárta a barlangrendszert, sok csontot talált az üregekben; rengeteg csont került ide a közeli Mária Magdolna torony kiürített osszáriumából, és a kis csontkamrában helyezték el az emberi maradványokat. Sajnos, mivel a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején sok felszíni lejárat maradt nyitva, és a barlang egyfajta átjáróház lett, szinte bárki lejöhetett. Emiatt a csontok egy része megsemmisült, elveszett. Amikor a barlangrendszer a nemzeti park kezelésébe került, lezárták ezeket a bejáratokat.
Aki egy-egy percre megállt és figyelmesen átvizsgálta a barlang mennyezetét, az apró cseppkő-kezdeményt is megpillanthatott.
A Várbarlang után visszatértünk a Sziklakórházba, hogy az atombunker – Csernobil és a nukleáris energia miatt is aktuális – kiállításával folytassuk a programot.
A várhegyen eredetileg száznál is több barlang volt, már a tatárjárás előtt is tudták az itt élők, és a középkor során kutakat fúrtak, további barlangokat találtak. A Várnegyed alatt egész pincerendszerek húzódtak – ezek jelentősége a 19. században egyre csökkent, többségükről a 20. századra számos barlangról vagy pincéről meg is feledkeztek.
Az 1930-as években Kadic Ottokárt bízták meg a barlangrendszer felderítésével. "Már az első bejárásnál legnagyobb meglepetésemre azt tapasztaltam, hogy a szóban levő pincék eredetileg természetes úton mésztufában keletkeztek, később azután, történelmi időben bővítették, mélyítették, és helyenként aláfalazták" - írta a kutató.
Kiépítették a Várhegyi-barlang egy részét idegenforgalmi célra, és 1935-ben megnyitották a nagyközönség számára. Később állandó kiállítást létesítettek, a barlangi gyűjteményt folyamatosan gyarapították – ez a gyűjtemény sajnos a második világháború alatt megsemmisült.
A harmincas évek végén óvóhelyrendszert és elsősegélynyújtó helyet létesítettek, a háború alatt pedig sebészeti szükségkórházat alakítottak ki, részben a meglévő barlangok összekapcsolásával és a Lovas úti bejárat kialakításával.
A kor egyik legmodernebb kórháza volt műtővel, sürgősségi részleggel, áramkimaradás esetére aggregátor felállításával.
1944-ben nyitották meg, és Budapest ostroma alatt teljes kapacitással, sőt, azt meghaladó módon üzemelt.
A háború után a felszerelés egy részét elszállították és oltóanyag termelésre használta egy magáncég az államosításig. Azt követően titkosították az egykori Sziklakórházat, ám közben elkezdték új kórteremmel bővíteni és újra felszerelni – titkos katonai kórházként. Az 1956-os forradalom alatt üzemelt.
A hidegháború idején a nukleáris támadástól tartva 1958-62-ig átépítették és kibővítették, hogy atomtámadás esetén is használható legyen.
Az Atombunker kiállításán megtudhatjátok, milyen óvintézkedéseket tettek volna egy esetleges vegyi vagy nukleáris támadás esetén, milyen felszerelést használtak annak idején, milyen következményekkel járt az, hogy atombombát dobtak Hiroshimára és Nagaszakira, valamint láthatjátok a túlélők rajzait arról a szörnyű napról.
Később a János Kórház, mint megbízott kezelő, a létesítmény gondját viselte, a Polgári Védelem raktárnak használta. Az előtérben kialakított lakásban élt a gondnok házaspár, ők szigorú titoktartás mellett tartották karban és takarították a kórházat 2000-es évekig.
2006-ban a kulturális örökség napján látogatható volt a Sziklakórház, ezután felújították és múzeumként nyitották meg.
