SZEMPONT
A tömegsír szélén állva nehéz elképzelni, hogy valaki kétségbe vonja, mindez megtörtént. A környező kisvárosokban is csak halottak és romok maradtak az oroszok után. Figyelem, megrázó képek következnek!
SZEMPONT
A miniszterelnök szerint „a civileket mindenképpen meg kell védeni, a civilekkel szembeni bántalmazást a leghatározottabban el kell ítélni”.
SZEMPONT
„Az ukrajnai Bucsa városából érkező jelentések sokkoltak minket. Úgy véljük, hogy ezt a bűncselekményt alaposan ki kell vizsgálni” – írják a Rusal alumíniumgyártó cég közleményében.
SZEMPONT
A Deutsche Welle Fact-Checking részlege ellenőrizte az oroszok állításait, egy videóban számoltak be az eredményekről.
SZEMPONT
A lengyel kormányfő-helyettes egyáltalán nem elégedett Orbán hozzáállásával a háborúhoz, szerinte keményebben kellene fellépnie.
SZEMPONT
„És mi történik majd, amikor a világ megismeri a teljes valóságot arról, hogy mit tettek az orosz katonák Mariupolban?” – kérdezte az ukrán elnök.
SZEMPONT
Az orosz elnök szóvivője szerint ugyanakkor az orosz hadsereg nem támad civileket, és semmi köze a Bucsában és más ukrajnai településeken elkövetett „atrocitásokhoz”.
SZEMPONT
A német hírszerzés és hekkercsoportok is nagy szerepet játszanak abban, hogy sikerült feltérképezni, kik voltak a felelősek a vérengzés elkövetéséért.
SZEMPONT
Közös nyilatkozatban elítélik el a Bucsában történt „atrocitásokat” a G7 külügyminiszterei.
SZEMPONT
A beszélgetésben elhangzottak egy része megfeleltethető a bucsai képeken feltűnt holttestekkel.
SZEMPONT
A Kreml által kiadott tájékoztató szerint a két vezető között szóbakerült a bucsai mészárlás is. Putyin ebben ukrán provokációról beszélt.
SZEMPONT
A megrázó tudósításban megszólal a bucsai halottkém, aki több mint 100 civil áldozatra bukkant rá csapatával. A többségüket szerinte az orosz visszavonulás előtt öltek meg.
SZEMPONT
A 40 éves Oleget kirángatták az otthona előtti járdára, letérdeltették, majd fejbe lőtték a felesége és az apósa szeme láttára. Utolsó szava az volt: „miért?”.
SZEMPONT
A sofőr a helyszínen meghalt. Nem zárható ki a szándékosság, az épületnél tiltakozást szerveztek a bucsai vérengzés miatt.
SZEMPONT
A városban nincs internetkapcsolat, sok házból nem maradt más, csupán néhány fal maradványa. A helyiek a pincékben próbáltak elbújni.
SZEMPONT
A vérengzést az 51460-es kódszámot viselő orosz egység, a 64-es gépesített lövészzászlóalj követhette el, amely a Távol-Keletről, Habarovszk térségéből érkezett. Az ukránok bosszút követelnek.
Népszerű
Ajánljuk