HÍREK
Korábban volt már pár ilyen, de eddig a szigorítások megszavazásában ez nem zavarta meg a kormányt.
HÍREK
Szerintük a kormánypárt oroszpártisága veszélyesebb Magyarországra nézve, mint a „brüsszeli szankciók”.
HÍREK
A helyben kisebbségben lévő Fidesz át akart tolni egy, az európai szankciós politikát elítélő javaslatot, de az ellenzéki többség egy homlokegyenest ellenkező tartalmú módosítót fogadott el végül.
HÍREK
Pontosabban azt, hogy a legújabb parlamenti állásfoglalás megállapításairól is vitát nyissanak.
HÍREK
A kormányfő szerint mi ügyesebbek vagyunk a gázbeszerzésben, ezért csak rosszul járnánk azzal, ha az Európai Unióval közösen vásárolnánk gázt.
HÍREK
A közvélemény-kutatás szerint a fideszesek körében különösen magas, 81 százalékos az elutasítás, míg a diplomások fele támogatja a szankciókat.
HÍREK
A szankciók ugyanakkor belátható időn belül nem lesznek hatással Oroszország fizetőképességére és a háborúhoz való hozzáállásukat sem befolyásolja.
HÍREK
„Ahogyan megannyiszor az elmúlt ezer esztendőben, úgy most sem hagyhatjuk, hogy mások mondják meg, mi történjen hazánkkal” – fogalmazott egy közleményben Simicskó István.
HÍREK
Majd kidolgoznak terveket, de például sem gázársapka nem lesz, se más konkrét intézkedés az árak letörésére.
HÍREK
Épp az EU-csúcs alatt. Állítólag másfél órát adtak neki összepakolni. Rendkívül szokatlan, hogy ilyen tisztségből épp ilyen fontos időpontban menesszenek valakit.
HÍREK
A kormányfő az EU-csúcsról azt is tudatta, hogy ha lesz közös gázbeszerzés Európában, az nem lesz kötelező Magyarországnak, így „továbbra is nyitva az összes beszerzési lehetőség”.
HÍREK
Thierry Breton a kétnapos magyarországi látogatásán szembesült a kormány kettős kommunikációval.
HÍREK
A külügyminiszter szerint jól látszik, hogy Brüsszelben és egyes európai uniós fővárosokban teljesen elrugaszkodtak az álláspontok a valóságtól.
HÍREK
A miniszterelnök szankciózott, migránsozott, de például a tanárokról, a tüntetésekről és a gazdasági válságról nem ejtett szót, egyedül az inflációról beszélt, utasításba adta, hogy felezzék meg.
HÍREK
A fitneszguru-üzletember a brüsszeli szankciók hatásaitól tart. De hangsúlyozza, hogy „nem a kormány szövegét nyomja”.
Népszerű
Ajánljuk