HÍREK
A Rovatból

„Ez példa nélküli megalázás” – Szijjártó és Lavrov telefonbeszélgetése Szlovákiában is botrányt okozott

A szlovák ellenzék a 2020-as választásba való orosz beavatkozás gyanúját veti fel a kiszivárgott telefonbeszélgetés miatt. A Slovensko nevű mozgalom szerint ez példa nélküli eset, a Kereszténydemokrata Mozgalom szerint pedig a történtek magyarázatot adnak a jelenlegi szlovák kormány politikájára.


Ahogy megírtuk, Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró hétfőn nyilvánosságra hozta egy telefonbeszélgetés leiratát, mely szerint Szijjártó Péter 2020 februárjában azt kérte Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől, hogy hívják meg Moszkvába Peter Pellegrinit, hogy ezzel segítsék a szociáldemokrata-nacionalista koalíció győzelmét a szlovák választásokon. Ez nemcsak itthon, de Szlovákiában is nagy visszhangot váltott ki.

A szlovák ellenzéki pártok a 2020-as választásokba való lehetséges orosz beavatkozás miatt ügyészi vizsgálatot követelnek, miközben Brüsszel magyarázatot vár Budapesttől. Az érintett szlovák kormányoldal szerint viszont csupán „szokványos tárgyalásról” volt szó.

A Slovensko nevű mozgalom szerint az eset példa nélküli.

„Ez Szlovákia példa nélküli megalázása. Soha nem fordult elő a történelemben, hogy a szlovák kormányfőnek más kormány közbenjárását kell kérnie egy moszkvai látogatáshoz”

idézi Grendel Gábort, a párt képviselőjét a bumm.sk. A Szabadság és Szolidaritás elnöke, Branislav Gröhling már az ügyészséghez is fordult, hogy vizsgálják ki az ügyet.

„Ha valósak a Magyarországról származó információk, és Putyin Oroszországa valóban segített a választáson Pellegrininek, a Smernek és az SNS-nek, akkor ez óriási botrány, amire magyarázatot kell adniuk, és nemcsak a választóknak, hanem a bűnüldöző szerveknek is”

– fogalmazott.

A Kereszténydemokrata Mozgalom szerint a történtek magyarázatot adnak a jelenlegi szlovák kormány politikájára.

„Ma már teljesen érthető, hogy miért követ olyan politikát ez a kormány, amely Orbánnak és Putyinnak felel meg, és nem az ország állampolgárainak.

A régi adósságait törleszti a kampányokért, és újabb szívességeknek ágyaz meg” – mondta Milan Majerský, a párt elnöke. A legnagyobb ellenzéki erő, a Progresszív Szlovákia vezetője, Michal Šimečka pedig Robert Fico kormányfőt szólította fel, hogy nyilatkozzon, szolgáltatott-e információkat az uniós tárgyalásokról Lavrovnak.

Hétfőn az Európai Bizottság is magyarázatot kért Magyarországtól

a sajtóhírek miatt, melyek szerint a magyar kormány zárt uniós tanácskozásokról szivárogtatott információkat Oroszországnak. A Politico korábban arról írt, hogy egyre erősebb a bizalmatlanság Magyarországgal szemben, mert Szijjártó Péter akár a külügyminiszterek tanácsának szünetében is felhívja orosz kollégáját, és tájékoztatja a megbeszélések állásáról.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ennek kapcsán azt nyilatkozta, „természetes, hogy egy külföldi miniszter azt kéri tőle, hozza össze valakivel”. Peter Pellegrini hivatala közben igyekezett kisebbíteni a 2020-as moszkvai út jelentőségét, azt „szokványos tárgyalásnak” nevezte, és közölte, nem kívánnak a magyar belpolitikai kampány részévé válni.

Via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagy tapasztalatú ügyvéd, Magyar Péter sógora – Kicsoda az új igazságügyi miniszter
Magyar Péter a Tisza Párt jogi igazgatóját, Melléthei-Barna Márton ügyvédet jelöli az igazságügyi tárca élére. A leendő miniszter feladata lesz a jogállamiság helyreállítása és azoknak a jogszabályi kereteknek a megteremtése, amelyek a befagyasztott forrásokhoz vezetnek.


Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére. Igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is.

Az igazságügyi tárca szerepe azért is kulcsfontosságú a TISZA terveiben, mert a jogállamisági eljárások lezárása és az uniós források megszerzése a párt gazdasági programjának egyik alapfeltétele. Magyar Péter szerint a cél a jogalkotás minőségének helyreállítása, az átláthatóság biztosítása, valamint a megfelelő szakmai és társadalmi egyeztetések lefolytatása lesz.

Magyar Péter szerint az új tárcavezetőnek kell „gondoskodnia a magyar embereknek járó uniós források hazahozatalát lehetővé tevő jogszabályi keretek kialakításáról”.

Melléthei-Barna Márton egyetemista kora óta ismeri Magyar Pétert, évfolyamtársak voltak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán, ahol 2004-ben végzett. Pályafutását egy Washington D.C. környéki civil jogvédő szervezetnél kezdte, majd a Freshfields Bruckhaus Deringernél, később pedig az Oppenheim Ügyvédi Irodánál dolgozott, mielőtt 2020 elején saját irodát alapított.

Már a párt indulásakor csatlakozott Magyar Péterhez, az első tíz belépő tag egyike volt, és a 2024-es pénzügyi beszámoló szerint kétmillió forinttal támogatta a szervezetet. A sajtó már korábban is a legesélyesebb jelöltként tartotta számon a posztra.

Az ügyvédet a kormányközeli média korábban a Freshfields irodánál végzett munkája alapján támadta. Azt próbálták kimutatni róla, hogy „komoly nemzetközi jogász hálózat rajzolódik ki a Tisza Párt mögött, amelynek szálai egészen az ukrán kormányzatig és Soros Györgyig érnek”. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy a támadás visszafelé sült el, mivel korábban volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter is ennél a nemzetközi ügyvédi irodánál dolgozott, és Melléthei-Barna éppen Varga helyét vette át.

Melléthei-Barna ügyvédként több esetben képviselte Magyar Pétert és a Tisza Pártot a kormányközeli médiumok ellen indított perekben. Az irodája képviselte a pártot a Magyar Nemzet és a Ripost ellen is, miután a lapok azt állították, hogy a Tisza adóemelésre készül. A bíróság helyreigazításra kötelezte őket, a Magyar Nemzetnek pedig egy másik ügyben bocsánatot kellett kérnie, amiért kiirtandó poloskának nevezték Magyar Pétert.

A 444.hu a jelölés kapcsán megjegyzi, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora. Böjthe Péter, a Fővárosi Közgyűlés fideszes tagja a közösségi oldalán azt írta: "Magyar Péter ma bejelentette, hogy a sógora lesz az igazságügyi miniszter. Ugyanis dr. Melléthei-Barna Márton – aki Magyar Péter barátja az egyetem óta – 2025. őszén megházasodott a TISZA párt elnökének húgával, Magyar Anna Ilonával".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Csak most kezdődik az igazi sógor-koma világ” – Németh Balázs reagált Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri jelölésére
A fideszes politikus szerint „abszolút kabaré”, hogy Magyar Péter a sógorát kérte fel az új TISZA kormány Igazságügyi Minisztériumának vezetésére.


Németh Balázs a közösségi oldalán reagált Magyar Péter bejelentésére. A TISZA kormány leendő miniszterelnöke csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére.

A fideszes képviselő a hírre azt írta:

"Az álhírekkel ellentétben, csak most kezdődik az igazi sógor-koma világ. Magyar Péter haverjai (Ruszin, Tarr, Tanács, Pósfai…) után a saját SÓGORA is miniszteri posztot kapott. ABSZOLÚT KABARÉ"

A 444.hu is korábban megírta, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter bejelentette, hogy ki lesz az új belügyminiszter és igazságügyi miniszter
Két új miniszter nevét közölte a leendő kormányfő. Pósfai Gábort a Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel.


Magyar Péter leendő miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy két újabb minisztere is lesz a május elején megalakuló új kormánynak.

A 16 tagú Tisza-kormányban Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív vezetője lesz a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetője, míg az igazságügyi miniszternek Melléthei-Barna Márton ügyvédet, a Tisza Párt jogi vezetőjét kérte fel.

A TISZA elnöke szerint Pósfai Gábor kinevezése a garancia arra, hogy a rendvédelemben lezáruljon az a korszak, amelyben a politikai utasítások felülírták a szakmai szempontokat. A rendvédelmi dolgozók felé elvárásként fogalmazta meg a hatékony szakmai munkát és a jogszabályok betartását, hozzátéve, hogy a TISZA-kormány alatt nem lesznek érinthetetlen emberek és felülről leállított nyomozások. „A rendvédelmi munkatársak felé az elvárásaink: hatékony szakmai munka, a jogszabályok betartása és betartatása, valamint hogy soha ne felejtsék el, hogy a hazánkra esküdtek fel, nem egy pártra. Kizárólag a magyar embereket kell szolgálniuk, nem pártutasításokat” – közölte a Tisza párt vezetője. A Belügyminisztérium a tervek szerint a rendvédelem mellett a sportot is felügyelné – írta Magyar Péter a közösségi oldalán.

Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is. "Az elkövetkező időszakban az igazságügyi miniszter fő feladata lesz jogszabályokkal biztosítani azt, hogy a magyar emberek ismét egyenlőek legyenek a törvény előtt, hogy megszűnjön a korrupció és helyreálljon a független ellenőrző intézmények, hatóságok szakmaisága és azok működése politikamentes legyen.

Feladata lesz továbbá a jogalkotás minőségének helyreállítása, a szükséges átláthatóság biztosítása és a megfelelő szintű szakmai és társadalmi egyeztetés lefolytatása" - áll a bejegyzésben.

A mostani bejelentéssel lezárult az új kormány miniszterjelöltjeinek bemutatása.

A leendő Tisza-kormány miniszterei:

• Belügyminiszter: Pósfai Gábor

• Igazságügyi miniszter: Melléthei-Barna Márton

• Miniszterelnökséget vezető miniszter: Ruff Bálint

• Külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes: Orbán Anita

• Pénzügyminiszter: Kármán András

• Gazdasági és energetikai miniszter: Kapitány István

• Honvédelmi miniszter: Ruszin-Szendi Romulusz

• Közlekedési és beruházási miniszter: Vitézy Dávid

• Egészségügyi miniszter: Hegedűs Zsolt

• Gyermek- és oktatásügyi miniszter: Lannert Judit

• Szociális és családügyi miniszter: dr. Kátai-Németh Vilmos

• Társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter: Tarr Zoltán

• Tudományos és technológiai miniszter: Tanács Zoltán

• Élő környezetért felelős miniszter: Gajdos László

• Agrár- és élelmiszer-miniszter: Bóna Szabolcs

• Terület- és vidékfejlesztési miniszter: Lőrincz Viktória


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Decathlon volt vezetője, Pósfai Gábor kapja az egyik legfontosabb miniszteri posztot a Tisza-kormányban
Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Pósfai Gábort, a TISZA Párt megválasztott képviselőjét kéri fel a Belügyminisztérium vezetésére. A közgazdász végzettségű Pósfai korábban a Decathlon magyarországi és ausztriai cégét is vezette.


Magyar Péter csütörtökön újabb két miniszterjelöltet nevezett meg a TISZA Párt leendő kormányába. Bejelentése szerint Pósfai Gábort, a párt operatív vezetőjét kérte fel a Belügyminisztérium vezetésére. A jövendő miniszter tervek szerint a rendvédelem mellett a sportot is felügyelné.

A TISZA Párt elnöke szerint a leendő miniszter a garancia arra, hogy a rendvédelemben lezáruljon az a korszak, amelyben a politikai utasítások felülírták a szakmai szempontokat. Magyar Péter szerint a rendvédelmi dolgozóktól a jövőben azt várják, hogy a munkájukat a legmagasabb színvonalon, kizárólag a szakmai előírásokat és a jogszabályokat betartva végezzék.

A jövőben a sport is a Belügyminisztérium felügyelete alá kerül, ahol a versenysport mellett nagyobb hangsúlyt kapna az utánpótlás-nevelés, a szabadidősport és a fogyatékossággal élők sportja, valamint a források hatékonyabb felhasználása.

Alig vette át képviselői megbízólevelét, máris miniszteri felkérést kapott a TISZA Párt budaörsi központú választókerületét megnyerő Pósfai Gábor. Pósfai a 2026. április 12-i országgyűlési választáson nyerte el a mandátumot a Pest vármegyei 2-es számú választókerületben.

Pósfai Gábor 1982-ben született, a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát 2005-ben. Budakeszin nőtt fel, jelenleg Budaörsön él. A kétgyermekes politikus angolul, németül, franciául és olaszul is beszél. Életében a sport mindig is központi szerepet játszott: hétéves kora óta versenyszerűen asztaliteniszezik, a Budaörsi Sport Club játékosa és elnökségi tagja, korábban pedig a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke is volt.

2025. február 3-án Magyar Péter bejelentette, hogy Pósfai Gábor veszi át a párt operatív működésének vezetését.

Üzleti pályafutását 2005-ben a Decathlonnál kezdte, ahol részlegvezetőként indult, majd több áruház igazgatói pozíciója után 2011-ben a cég magyarországi ügyvezetőjévé nevezték ki. Vezetése alatt a magyarországi áruházak száma tizenkettőről huszonnégyre emelkedett, a cég pedig piacvezetővé vált a sportszerkereskedelmi piacon. 2014-től a horvát és szlovén piacra lépést is ő irányította.

A legnagyobb szakmai kihívást 2018-ban kapta, amikor a francia cégvezetés megbízta a Decathlon ausztriai működésének felépítésével, miután a vállalat korábban kétszer is sikertelenül próbált betörni az osztrák piacra. Az első ausztriai áruházat 2018 augusztusában nyitotta meg Bécs mellett, Vösendorfban, amelyet a Covid-járvány ellenére további egységek követtek. Hat év után, 2024 tavaszán tért vissza Magyarországra.

A politikába 2024 novemberében lépett be, amikor jelentkezett a TISZA Párt „A jövő vezetői” pályázatára. Az operatív igazgatói kinevezését követően azonban családja is a politikai támadások célkeresztjébe került. Magyar Péter nem sokkal a bejelentés után arról beszélt, hogy Pósfai családját és gyerekeit a propaganda zaklatja.

A 2025 végi kétfordulós jelöltkiválasztási folyamat eredményeként Pósfai lett a TISZA jelöltje a budaörsi központú választókerületben. Kampányában a térség fő problémáiként a közlekedési dugókat, a túlterhelt úthálózatot, a tanterem- és pedagógushiányt, az elöregedett közműveket és a helyi vállalkozások finanszírozási nehézségeit nevezte meg.

Pósfai a Decathlon vezetőjeként több társadalmi felelősségvállalási programban is részt vett. A cég ügyvezetőjeként támogatta a Magyar Olimpiai Bizottsággal és az Utanpotlassport.hu-val közösen elindított „A hónap műhelye” programot, amely az utánpótlás-nevelő műhelyeket díjazta. A Decathlon „Sportból a legtöbbet” pályázata révén pedig tíz év alatt 92 alap- és középfokú oktatási intézmény sportlétesítményeinek felújítását segítették.

Képviselőként a döntések előtt az emberek megkérdezését, bevonását és a valódi párbeszédet ígérte.


Link másolása
KÖVESS MINKET: