hirdetés
Borkai Zsolt beadta a lemondását
A győri önkormányzat alakuló ülése botrányba fulladt csütörtökön.


Felfújt óvszerekkel dobálták meg Borkait, amikor kijött a városháza díszterméből
A politikus mosolya nem tűnt őszintének, amikor egy pillanatra összetalálkozott az ellene tüntetőkkel.



Borkai Zsolt bevállalta, hogy drogtesztet csináljon
Glázer Tímea ellenzéki politikus kérte erre, a leköszönő polgármester pedig azt mondta, 'kézen fogva' megy el a vizsgálatra Glázerrel együtt.


Botrányos győri alakuló ülés: Borkai eskütétele alatt akartak betörni a tüntetők
A győri városházán az ajtókat bezárták, kisebb tömeg szeretett volna bejutni, kiabálással üzentek a polgármesternek.


Borkai lemondása után három lehetséges polgármesterjelöltben gondolkodhat a Fidesz
Az Index információ alapján több név is felmerült a győri időközi választás kapcsán.


„A botrányos polgármester lemondott” - bejárta a világsajtót Borkai bejelentése
A világ több vezető médiuma is beszámolt a győri városvezető döntéséről.


Momentum: Borkai legnagyobb bűneit nem a jachton, hanem hivatalában követte el
A párt és annak elnöke, valamint Hadházy Ákos és az MSZP is reagált a győri polgármester lemondására.


Borkai Zsolt akár 6 millió forintos végkielégítést is kaphat
Legalább 3 millió jár neki, de a képviselők akár ennek dupláját is megszavazhatják neki.


Glázer Tímea: Borkai Zsolt „átjátszotta a Fidesz kezére” Győrt
Az ellenzék győri polgármesterjelöltje a lemondáson nem, legfeljebb az időzítésen lepődött meg. Szerinte Borkai tisztességtelenül viselkedett.


Eltűnt Borkai Zsolt Facebook-oldala a lemondása után
Alig jelentette be lemondását, közösségi oldala elérhetetlenné vált.


Itt van Borkai Zsolt nyílt levele, amiben bejelentette hogy lemond
Mutatjuk a levél teljes szövegét.


Reagált a kormány Borkai Zsolt lemondására
Gulyás Gergely egy szóval kommentálta a győri politikus döntését.


Lemond Borkai Zsolt polgármesteri tisztségéről
A politikus maga jelentette be döntését.


Borkai: Az elmúlt egy hónap nem volt egy egyszerű időszak
A győri polgármester köszönetet mondott a város lakóinak, miután átvette a megbízólevelét.


Jogerősen is Borkai Zsolt Győr polgármestere
Az újabb, ezúttal részleges újraszámlálást követően Borkai Zsolt hárommal, Glázer Tímea pedig eggyel több érvényes szavazatot kapott a területi választási bizottság határozatához képest.


Borkai nem jelent meg a megbízólevelek átadásán Győrben, a fideszeseket füttyszó fogadta
A polgármesternek csak a kocsiját lehetett látni a városháza előtt.






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!