HÍREK
A Rovatból

Lebukott az Ördög ügyvédjének segítője? – Czeglédy Csabát jogerősen elítélték, de ő megtalálta ebben a pozitívumot

A bíróság jogerősen kimondta: Czeglédy különleges személyes adatokkal élt vissza az Ördög ügyvédje ügyben. A politikus szerint ezzel papírja lett arról, hogy segítette az ellenzék sikerét a 2019-es választáson.


Czeglédy Csaba szerint mostantól papírja van róla, hogy 2019-ben több helyen is segített megnyerni az önkormányzati választást. A volt DK-s politikus ezt azután írta, hogy a Veszprémi Törvényszék jogerősen kimondta: bűnsegédként vett részt az Ördög ügyvédje ügyében. A bíróság 600 ezer forintos pénzbírságot szabott ki rá.

A bíróság kedden hirdette ki az ítéletet. Ezzel jogerőssé vált az a döntés, amit még tavaly májusban hoztak meg első fokon.

Akkor kilencrendbeli, különleges személyes adattal való visszaélés miatt mondták ki bűnösnek Czeglédyt.

A politikus így reagált a döntésre: „Bár erős kétségek merülnek fel a bíróság döntésével szemben, most délelőtt mégis arra jutott jogerősen a Veszprémi Törvényszék, hogy én az Ördög ügyvédjének segítője voltam. Mindenesetre mától papírom van arról, hogy ezzel a titokzatos személlyel vagy csapattal együttműködve segítettem 2019-ben megnyerni az önkormányzati választást számos városban, faluban és kerületben az ellenzéki jelölteknek.”

Az eljárás az után indult, hogy 2019 októberében, nem sokkal az önkormányzati választás előtt Az ördög ügyvédje nevű blog botrányt kavart. A blogon megjelent egy videó, amelyen Borkai Zsolt, a győri polgármester és baráti társasága látható egy adriai jachtozós orgián. A blogon korrupcióról és gazdasági visszaélésekről is írtak. Az ügyészség 2021-ben emelt vádat az ügyben.

A Mandiner a Fővárosi Főügyészség tájékoztatására hivatkozva azt írta, hogy a bíróság most kedden helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Borkai Zsolt ugyan megnyerte a választást, de a botrány miatt később lemondott. Az ördög ügyvédje blog egy ideig még ezután is létezett, sőt újabb lebuktatásokat (köztük név szerint megemlítve Rogán Antalét és Varga Juditét) is ígért, de végül 2021 decembere óta nem született újabb bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: