KÉK HÍREK
A férfi többször megverte a nőket, hogy visszaszerezze a szexuális szolgáltatás díját, de többször előfordult az is, hogy a szolgáltatást megtagadó nőket szexuálisan bántalmazta.
KÉK HÍREK
A nyomozási bíró döntésének indoklása szerint a bűncselekmény miatt akár 15 év szabadságvesztés is kiszabható, ezért fennáll a gyanúsított szökésének veszélye.
KÉK HÍREK
Akármelyik akciófilmben megállná a helyét, ahogy a 30 éves nevadai férfi a bírónő felé repült a tárgyalóteremben. Pár perces verekedés után azonnal börtönbe vitték.
KÉK HÍREK
A volt amerikai elnök nem fogadja el a döntést, csapat most a legfelsőbb bírósághoz fordul. Abban bíznak, hogy ők másképp ítélik meg a helyzetet.
KÉK HÍREK
Az asszony két kisgyerekkel volt otthon, mikor az egyikük felmászott a kanapéra, majd az ablakpárkányra és onnan kizuhant, miközben az anya és a másik gyerek a konyhában volt.
KÉK HÍREK
A volt üzletember az utolsó szó jogán mindenkitől bocsánatot kért, és azt mondta, hogy szeretné jóvá tenni amit elkövetett, bármit megtenne, amit a család kérne tőle.
KÉK HÍREK
A Karsai kontra Magyarország ügy kapcsán a minisztérium közölte: a magyar társadalom nem bátorítja a betegeket a halál keresésére, épp ellenkezőleg, gondoskodik róluk, és mindent megtesz azért, hogy segítse és támogassa az arra rászorulókat.
KÉK HÍREK
A két kislányát kivégző férfit a bíróság fegyházban letöltendő tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, miután enyhítő körülményként csak a büntetlen előéletet tudta figyelembe venni, míg súlyosító körülmény számos volt az ügyben.
KÉK HÍREK
A nő és a vádlott is megbukott a poligráfos vizsgálaton. A holttest - annak ellenére, hogy a folyómedret egészen Szegedig átvizsgálták - azóta sem került elő.
KÉK HÍREK
Elmekórtani szakértők szerint az orosz Mihail Popkov mániákus gyilkos, aki „kóros szükségét” érezte az ölésnek, ám ennek ellenére beszámíthatónak minősítették.
KÉK HÍREK
Az ügy tárgyalásán az ismertetést több vádlott ügyvédje is próbálta megakadályozni. Ez nem sikerült, így került elő Nobilis Kristóf neve egy panamai offshore cég tulajdonában álló svájci bankszámla kapcsán.
KÉK HÍREK
A nevelőapát folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 11 év fegyházbüntetésre ítélte, a nőt két év börtönre, amit felfüggesztettek. Az ügyészség kevésnek találta a nő büntetését.
KÉK HÍREK
DK-s politikusok az egyedi ruhadarab mellett játékpénzt is kínáltak a vesztegetéssel vádolt egykori kormánypárti országgyűlési képviselőnek, aki nem kért az „ajándékokból”.
KÉK HÍREK
A férj és a feleség között a vádirat szerint rendszeresek voltak a veszekedések: a nő többször azzal fenyegette, rágyújtja a sátrat a férfire vagy nyakon szúrja.
KÉK HÍREK
Az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügyében már korábban lefoglalták a Schadl házaspár több milliárd forintnyi közös vagyonát, a bankszámláikat zárolták, az ingatlanokat pedig zár alá vették. Ezeket a járműveket az elmúlt hónapokban még pluszban találták a letartóztatásban ülő Schadl Györgynél.
KÉK HÍREK
Előzőleg a színész cége perelte a nőt, mert az sikkasztott és munka helyett sorozatokat nézett.
Népszerű
Ajánljuk