KÉK HÍREK
A Rovatból

Megdöbbentő részletek az aszódi családirtó apa tárgyalásán, az anya sírva beszélt a bíróságon

A két kislányát kivégző férfit a bíróság fegyházban letöltendő tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, miután enyhítő körülményként csak a büntetlen előéletet tudta figyelembe venni, míg súlyosító körülmény számos volt az ügyben.


Mi is írtunk róla korábban, hogy 2022 nyarán egy aszódi férfi megölte alvó lányait, majd magával is végezni akart.

A férfi házassága még évekkel korábban megromlott, ezért a felesége két lányukkal 2018-ban elköltözött, majd kérte a házasságuk felbontását. A bíróság számos szakértő bevonásával vizsgálta az ügyet, majd úgy ítélték meg, hogy sem az anya, sem az apa esetében nem volt feltárható pszichés zavar, a gyermekek nevelésére mindkét szülő alkalmas volt, és egyik szülő részéről sem volt kimutatható veszélyeztető tényező a gyermekek vonatkozásában.

2022 áprilisában bontották fel a házasságot és a gyermekeket az édesanyjuknál helyezték el, az apa részére kéthetente személyes kapcsolattartást biztosítottak.

A férfi ezt követően elhatározta, hogy gyermekeivel és magával is végez: május 20-án az éjszakai órákban mindkét gyermekét megölte, másnap délelőtt pedig öngyilkosságot követett el, de túlélte.

Az apa ügyében most született döntés. A Budapest Környéki Törvényszék tárgyalta az esetet, melynek végén az a döntés született, hogy

a férfit a bíróság tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, tehát élve sohasem szabadulhat a rácsok mögül

- írja a Blikk.

A bíróságon a bírónő a férfi több bejegyzéséből is felolvasott.

"Tettem legyen példa mindazon nőknek, akik kisajátítják a gyerekeiket és őket pajzsként maguk előtt tartva zsarolnak. Három és fél év kínlódás volt a gyámügyi hivatal között, akik tudatlanságukkal ellehetetlenítettek. (...) Egy nő az apa beleegyezése nélkül átírhatta a gyerekeket, mert ő tanár és neki mindent elhisznek" - írta a naplójában.

Egy cetlin pedig ez állt: „Borzasztóan rossz érzés, biztos lehetett volna jobb forgatókönyv.”

Mikor a vonat elé vetette magát, a zsebében egy levél volt: "Bocsánatot kérek Öntől és azoktól, akiket még érint. Ne legyenek álmatlan éjszakái. Nekem elfogyott a türelmem a hatóságokkal szemben, magamnak kerestem az elmúlás lehetőségét. Nem érdemlek mást, ez nem vitás. Kérem, ne próbáljanak megmenteni, már késő. Kicsavarták a kezeimből a gyerekeimet, elfogyott az erőm”.

Az ügyész a perbeszédben kiemelte: az őszinte megbánás és tényfeltáró beismerő vallomás segíthetett volna egy enyhébb ítételet hozni, de ezek nélkül a tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre tett indítványt.

Utána az édesanya kapott szót. A megtört asszony arról beszélt:

"Óriási fájdalom van bennem. Júlia mindig itt volt a bal oldalamon. 17 éves volt. Tímea lányom 14 éves volt, mindig itt állt a jobb oldalamon. Mindig együtt voltunk, egymást mindenben támogatva. Apjuk előre eltervezetten kivégezte mindkettejüket. Júlia névnapján történt, utána volt az én születésnapom. 2022. május 20-án, azon a napon én is meghaltam velük együtt. De mostanra erősebb lettem, mint valaha álmodni mertem volna. Mert élnek bennem, élnek velem, élnek általam is. Júlia bátorsága, ereje, Timike kreativitása, és mindkettő óriási szeretete és képessége a megbocsátásra. A tragédia az enyém, életem végéig hordozom, de ahhoz, hogy megtörténhessen mindez, a férjem mellett sok-sok ember asszisztált mindehhez. Az elhúzódó tárgyalások alatt volt ideje tervezgetni, bosszút állni. Sokan benne a szegény, elhagyott apukát látták, amit a gyilkosságig tökéletesen alakított. Tanulság legyen mindez másoknak, mert szülőként, tanárként, hivatalnokként, bíróként, ügyvédekként, rendőrként, családsegítőként, pszichológusként minden esetben a gyerekek jogait kellene előtérbe helyezni. Itt az ideje, hogy zéró tolerancia és tevőleges gyors ügyintézés legyen az áldozatok védelmében. Ma a gyermek áldozatokért szólok, nem magamért. Akik ma is szenvednek. Akik ma is erőszak, szülői önkény eszközei. Kiáltanak ma is, kiáltanak hanggal és némán, rajzokkal és viselkedéssel. Vegyük észre, segítsünk, tegyük meg, amit megtehetünk értük. Én ma is ezt teszem. Tanár vagyok. Hiszen minden abuzált, testileg és lelkileg bántalmazott gyerek szemében ma is Julika és Timike néz rám. Minden egyes arcban ma is azt érzem, hogy segítenem kell. Itt vagyok Julika, itt vagyok Timike. Én maradtam. Ők kérik, hogy ne fordítsuk el a fejünket"

- mondta el.

Végül az apa az utolsó szó jogán annyit mondott:

"Nem készültem a beszédre, abban bíztam, hogy majd az Úr a számba adja a szavakat. Sajnálom, hogy ilyen érdeklődés középpontjába kerültem. Szerettem a gyerekeimet és bocsánatot kérek mindenkitől, aki ezen megbotránkozik. Szerettem a feleségemet is, örök hűséget fogadtam neki. Azt kérem a társadalomtól, hogy bocsássanak meg, az Úrtól és a feleségemtől kegyelmet, a tisztelt bíróságtól pedig irgalmat. (…) Szerintem azért nem emlékszem a cselekményre, mert számomra elviselhetetlen lenne ezeknek a dolgoknak az ésszel való felfogása"

- írta a Blikk.

Az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember és egyben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene. A Budapest Környéki Törvényszék pedig csütörtökön kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében és ezért őt fegyházban letöltendő tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A bíróság enyhítő körülményként csak a büntetlen előéletet tudta figyelembe venni, míg súlyosító körülmény számos volt az ügyben - írta a bíróság.

A döntést az ügyész tudomásul vette, az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, a vádlott a bűnösségét nem vitatta. A bíróság véglegesítette a kényszerintézkedést fenntartó végzést a másodfokú eljárás befejezéséig - írja az MTI.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderültek a tragédia részletei: 400 métert zuhant a két magyar hegymászó a Magas-Tátrában, esélyük sem volt
Szemtanúk ásták ki őket a nehéz, vizes hó alól, de már késő volt. A mentőhelikopter a rossz idő miatt fel sem tudott szállni, hogy segítsen a tapasztalt oktatókon.


A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.

A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).

A két, 37 és 38 éves budapesti férfi éppen egy hómezőn kelt át, amikor bekövetkezett a baj. „A hómező közepén indult meg alattuk a lavina; az első mászó tulajdonképpen magával rántotta a társát”

– mondta a szlovák mentőcsapat egyik tagja.

Voltak, akik látták a balesetet, és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nekik sikerült megtalálni és kiásni mindkét férfit, majd értesítették a hegyimentőket. „Az egyiküket körülbelül egy méter hó temette be, a másiknál mintegy 80 centiméter nehéz, vizes hó volt” – magyarázta a hegyimentő. A mentéshez riasztott helikopter a rossz időjárás, a sűrű köd miatt nem tudott felszállni, ezért a szlovák hegyimentők gyalog indultak az áldozatokhoz. A helyszínre érve már csak a halál beálltát tudták megállapítani: a 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esélye sem volt a túlélésre, 37 éves társát pedig hiába próbálták újraéleszteni.

Az áldozatok tapasztalt, felkészült hegymászók, sőt hegymászó-oktatók voltak, egy budapesti mászó egyesület tagjai. Szlankó Zoltán hegymászó oktató szerint a tragédián a felkészültségük sem segíthetett. „Azok a lavinamegelőzési próbák, amelyeket egyébként alapfokon minden téli hegymászónak tudnia kell, itt már nem nagyon működnek, mert ők vegyes, úgynevezett mix terepen voltak, ami szikla, jég és hó vegyesen. Itt már nem lehet megcsinálni azokat az előrejelzéseket, amelyek máskor működnek” – magyarázta a szakértő.

Szlankó Zoltánt is sodorta már el lavina, így pontosan tudja, mit élhettek át a mászók az utolsó pillanatokban. „Szörnyű érzés volt, még akkor is, amikor tudtuk, hogy jön le a lavina, és hogy nincs esélyünk. Ilyenkor az emberben nagyon súlyos gondolatok vannak” – emlékezett vissza.

A két magyar holttestét különleges felszereléssel hozták le a hegyről, majd Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol átadták a rendőrségnek. Az oktatót, aki futólag ismerte az egyik áldozatot, megviselte a tragédia. Szerinte ilyenkor nem az a kérdés, miért mentek oda. „Ők tényleg szerették és élték az életüket, és egy olyan tevékenység közben fogta meg őket a hegy, amit szerettek, amit élveztek, amiért éltek” – fogalmazott Szlankó Zoltán.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya a neki küldött videótól: kiderült, hogy napokig verték a 14 éves lányát Pápán
Két tinédzser bántalmazott egy 14 éves diáklányt, a Tények riportja szerint azért, mert a sértett szidta az anyjukat. A 15 és 16 éves támadókat a rendőrség elfogta.


Három nap leforgása alatt négyszer verte meg két tinédzser lány egy 14 éves ismerősüket Pápán. A támadók az erőszakot videóra vették, a felvétel pedig később az áldozat édesanyjához is eljutott.

Az általános iskolás

Szofit az egyik alkalommal egy sikátorba rángatták, ahol felpofozták, majd a fejét egy kőfalba verték. A lány hiába próbált menekülni, és egy fiú ismerőse sem tudta megakadályozni a támadást. A bántalmazás következtében koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tények riportja szerint a konfliktus oka az volt, hogy a sértett lány szidta a támadók anyját.

Az áldozat édesanyja arról beszélt, hogy lánya eleinte titkolta a történteket a család előtt. Miután kiderült a bántalmazás, az anya személyesen próbálta megbeszélni a helyzetet a támadók anyjával. Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor

az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a bántalmazásról készült videókat, az anya pedig sokkot kapott a látottaktól.

A rendőrség hivatalosan egy bántalmazásról adott hírt, amely szerint egy 15 és egy 16 éves lány előre kitervelte a támadást. A hatóság közlése szerint „egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt”. A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A pápai eset nem egyedi a régióban. Tavaly decemberben szintén Pápán vertek és rugdostak össze egy 13 éves fiút a társai, amit szintén rögzítettek. Abban az ügyben a szülők csoportosan elkövetett garázdaság miatt tettek feljelentést.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk