SZEMPONT
Az energiaügyi szakértő szerint ugyan ki lehet váltani a gázzal fűtést, de ehhez biztosan állami segítségre lenne szükség.
SZEMPONT
Megállapodásra jutottak az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv felülvizsgálatával kapcsolatban.
SZEMPONT
Az általános éhezés és a kilátástalanság miatt idén 40 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma. Ezt a legfelsőbb vezető „a szocializmus elleni hazaárulásnak” minősítette.
SZEMPONT
A TikTok használatát az elmúlt hetekben az amerikai, a kanadai és a belga kormány, valamint az Európai Bizottság is korlátozta állami tisztviselők részére.
SZEMPONT
Idén szokatlanul sok sérültje lett az év végi dáridónak, mi több, halálos áldozatok is voltak. Több esetben petárdákkal és rakétákkal vették célba a mentőszolgálatok tagjait.
SZEMPONT
A beadványt tervezők egy közelmúltbeli jelentésre hivatkozva úgy vélik, hogy a közösségi alkalmazás a Kínai Kommunista Párt befolyása alatt áll.
SZEMPONT
A Ghostwatch alapozott meg az elkövetkezendő évtized nagy szellemes műalkotásainak, mint amilyen az Ideglelés is volt.
SZEMPONT
A gyógyszerek a WHO szerint elfogadhatatlan mennyiségű vegyi anyagot tartalmaztak, ami miatt a használók agya, tüdeje, mája és veséje károsodhat.
SZEMPONT
Lukasenko arra kérte a főügyészt és az Állami Ellenőrző Bizottság elnökét, hogy hozzanak kemény döntéseket a szabályszegőkkel szemben.
SZEMPONT
2035-ben az értékesített autók ötöde még lehet tölthető hidrid, amit részben belső-égésű motor működtet, ám a fennmaradó modelleknek teljesen elektromos, vagy hidrogén hajtásúnak kell lennie.
Népszerű
Ajánljuk