„Betiltotta” az öngyilkosságot Kim Dzsongun Észak-Koreában
Az általános éhezés és a kilátástalanság miatt idén 40 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma. Ezt a legfelsőbb vezető „a szocializmus elleni hazaárulásnak” minősítette.
Kim Dzsongun észak-koreai diktátor titkos parancsot adott ki az öngyilkosság elkövetésének törvénytelenségéről, és megelőző intézkedéseket követel a helyi önkormányzatoktól – írja a The Sun.
A dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat szerint Észak-Koreában idén 40 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma a tavalyi évhez képest. A szomszédos állam kémügynökségének jelentése kitért rá, hogy
az észak-koreai lakosság súlyos nehézségekkel és kilátástalansággal küzd a mindennapi élete során, összességében pedig az általános éhezés jelenti a legnagyobb problémát.
Az éhező észak-koreaiak gyakran saját kezűleg vetnek véget az életüknek, ezért Kim Dzsongun „a szocializmus elleni hazaárulásnak” minősítette az öngyilkosságot, és megelőző intézkedések megtételére utasította a helyi önkormányzatokat.
A Szabad Ázsia Rádió (RFA) információi szerint a szuicid cselekmények törvénytelenségéről szóló és az azok visszaszorítására irányuló bizalmas parancsot rendkívüli, titkos értekezleteken adták ki országszerte.
Észak-Korea Rjanggang tartományának egyik névtelenséget kérő tisztviselője az RFA-nak azt mondta, a legfelsőbb vezető által kihirdetett öngyilkosság-megelőzési politika ellenére a helyi tisztviselők nem tudtak megfelelő megoldást találni a problémára.
„Az öngyilkosságok többségét a súlyos szegénység és az éhezés okozta, ezért jelenleg senki sem tud ellenintézkedést javasolni” – tette hozzá.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Kim Dzsongun észak-koreai diktátor titkos parancsot adott ki az öngyilkosság elkövetésének törvénytelenségéről, és megelőző intézkedéseket követel a helyi önkormányzatoktól – írja a The Sun.
A dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat szerint Észak-Koreában idén 40 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma a tavalyi évhez képest. A szomszédos állam kémügynökségének jelentése kitért rá, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.
A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.
A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:
„De van nálam kés, minden. Csakis az Orbán Viktor! Rák egye ki a gyomrotokat. Gyere ide te kurva! Gyere ide! Gyere kurva, vagy megbaszlak. Szétszúrkállak. Takarodj innét!”
A posztban szereplő felvétel szerint a férfi eközben fenyegetően közelít az egyik nő felé, és láthatóan magából kikelve, agresszívan viselkedik.
Magyar Péter szerint ideje lezárni az „orbáni gyűlöletkeltést”, és posztjában köszönetet mondott az önkéntesek kitartásáért és bátorságáért. A bejegyzést azzal zárta: „Elvárjuk, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a fenyegetőző ellen!”
2025 tavaszán történt már hasonló incidens a TISZA Párt aktivistái ellen. Március 29-én a kelenföldi aluljáróban egy férfi trágár szavakkal és akasztással fenyegetőzve rongálta meg az aláírásgyűjtő standjukat. Nemrégiben pedig egy férfi baltával kergette meg a Tisza debreceni aktivistáit.
Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.
A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.
A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.
A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.
„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”
– fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:
szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.
Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.
A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.
Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.
A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.
„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”
– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.
„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.
Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.
A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.
Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.
A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.
„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.
Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.
A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.
Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.
„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”
– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:
„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.
Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.
Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.