SZEMPONT
Szalai Dezsőt januárban újra kellett éleszteni, azóta minden napot úgy él meg, hogy ezek már a visszatapsolás utáni számok. De a nagy tervét nem adta fel, a betegségben és a mindennapokban is az a mottója: Keresd, meg benne, amit szeretsz!
SZEMPONT
Egy jótékonysági eseményen jelent meg a trónörökös. Sokan köszöntötték, és egyikük nagyon udvariasan rákérdezett arra, hogy van a herceg családja.
SZEMPONT
Az eutanáziáért küzdő jogász állapota rohamosan romlott az elmúlt hetekben. Az ALS betegség különösen progresszív típusával küzdő Karsai azonban nem vesztette el a humorát.
SZEMPONT
Teljesen elégedett volt a testével, míg barátja el nem kezdte biztatni egy rossz döntésre. Elárulta, hogy most mit gondol a műtétről.
SZEMPONT
A kongói betegnek semmilyen tünete nem volt, csak egy csomó a szeménél, ami időnként megmozdult.
SZEMPONT
A szakember szerint az elmaradó oltásoknak komoly járványügyi kockázata van, egyes betegségeknél akár járványok is elindulhatnak.
SZEMPONT
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.
SZEMPONT
2020-ban diagnosztizálták hasnyálmirigyrákkal. Másfél éve azonban gyógyultnak nyilvánították, bár a fűszeres ételekről és az alkoholról le kellett mondania.
SZEMPONT
A Havanna-szindrómának számos igen kellemetlen tünete van, és akár maradandó károsodást is okozhatnak.
SZEMPONT
Feltűnő Gulyás Gergely hiánya azon a képen, melyet Kovács Zoltán osztott meg a szerdai kormányülésről. Gulyás a februári műtéte óta kerüli a nyilvánosságot.
SZEMPONT
Számos politikus is együttérzéséről és támogatásáról biztosította a hercegnét és családját.
SZEMPONT
Rishi Sunak üzent Katalin hercegnének: Óriási bátorságról tett tanúbizonyságot a mai nyilatkozatával
Az Egyesült Királyság miniszterelnöke szerint a média egy része az utóbbi időben igazságtalanul bánt a walesi hercegnével.
SZEMPONT
Céline Dion a közösségi oldalán leírta, hogy továbbra is eltökélt amellett, hogy egy nap újra visszatérhessen a színpadra és a lehető legnormálisabb életet élhesse.
SZEMPONT
Jake Llyod édesanyja egy friss interjúban elmondta, hogy tavaly márciusban a színészt kórházba szállították. Lisa Lloyd reméli, hogy nemsokára javul majd a fia állapota.
SZEMPONT
A Miniszterelnökség szűkszavú közleménye szerint már napokkal korábban elhagyta a kórházat a miniszter. Várhatóan két hét múlva tér vissza a munkába.
SZEMPONT
A királynál nemrégiben egy műtét kapcsán rákos megbetegedést diagnosztizáltak. Jelenleg kezeléseket kap, de néhány feladatát így is ellátja. Azonban már a következő időszakra is gondol.
Népszerű
Ajánljuk