SZEMPONT
A hatósági áras magyarországi tankolás lehetősége megmozgatta a határ túloldalán élőket, most azonban új helyzet van. És új igazságtalanság.
SZEMPONT
Az Európai Bizottság és az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet is vizsgálja már az intézkedést.
SZEMPONT
A miniszterelnök röviden, tömören megfogalmazott győzelmi jelentést tett Brüsszelből a Facebook-oldalán.
SZEMPONT
A cég egyetlen töltőállomása sem maradt zárva hétfő reggel, de azt elismerték: előfordulhatnak átmeneti készlethiányok.
SZEMPONT
A hatósági ár miatt amúgy is kisebb nyereséggel vagy épp veszteséggel üzemelő kutak a bírságok elkerülése miatt zárnak be.
SZEMPONT
Az üzemanyag hatósági áras egységárát is fel kell tüntetni, a kútoszlop kijelzőjén viszont a piaci árat láthatjuk majd.
SZEMPONT
Rogán Antal szerint a hazai autós tankolás közben más árat lát majd a kútnál, de a fizetésnél a 480 forintos árat számolják el neki. Hozzátette: a magyar rendszámú autót tudja ellenőrizni a benzinkutas, vagy elkéri a forgalmit.
SZEMPONT
Az árbefagyasztás hatalmas veszteségeket okoz nekik, ráadásul súlyosan sérti a jogaikat is, ezért fordulnak bírósághoz.
SZEMPONT
Hernádi Zsolt szerint ha ez nem történik meg, az áruhiánnyal és társadalmi feszültséggel járhat.
SZEMPONT
A Mol-vezér szerint a társaság legfőbb feladata biztosítani az ellátást bármilyen körülmények között.
SZEMPONT
A Portfolio vezető elemzőjével beszélgettünk a jelenlegi gazdasági helyzetről, az inflációról, és hogy mire számíthatunk, ha véget ér az üzemanyag- és élelmiszerár-stop.
SZEMPONT
Az árbefagyasztás szerintük sérti a szabályt, amely szerint hatósági árral senki sem kötelezhető veszteséges működésre.
SZEMPONT
A főpolgármester szerint miközben mindenkinek az lenne az érdeke, hogy minél többen használják a közösségi közlekedést, a kormány tovább bünteti az ágazatot.
SZEMPONT
A MOL vezére által felmutatott kép már nem először kerül elő eredeti kontextusából kiragadva.
Népszerű
Ajánljuk