„Majd négyévente, levélben tankolunk” – külhoni magyar állampolgárok a kettős benzinárról
Ki ne szeretne olcsóbban tankolni, esetleg még olcsóbban, netán ingyen? A céges (állami) járművet birtoklókat leszámítva az egyszeri halandónak minden körülmények között a teljes üzemanyagárat kellett megfizetnie. Kivételt a közelmúlt jelentett, amikor tavaly év végén olyan mértékben kezdtek elszabadulni az energiaárak, hogy a kormány kedvenc módszeréhez, a hatósági árhoz nyúlt.
Meg is lett a hatása a 480 forintban maximált üzemanyagáraknak: miközben mindenhol máshol emelkedtek a tankolási költségek, nálunk megállt az áremelkedés. A különbözetet kezdetben a kormány elegánsan a kiskereskedőkkel akarta lenyeletni, majd amikor ez már a rendszer összeomlásával fenyegetett, megosztotta a veszteséget a nagy- és kiskereskedők között. A fogyasztó mindebből azt érzékelte, hogy a magyarországi és a külföldi üzemanyagárak között a különbség napról-napra nő. Az EU nyitott határain keresztül meg is indult a benzinturizmus, amely által a magyar gazdaság szereplői nagy tételben támogatták más országok adófizetőit.
Az igazságtalan helyzetet a kormány újabb adminisztratív intézkedéssel oldotta meg: más áron tankolhatnak a magyar rendszámú autók és más áron a külföldiek. Most ne menjünk bele, hogy a szintén hatósági árat alkalmazó Szerbia és Szlovénia járművei is igénybe vehetik a magyar belföldi árat, mert enélkül is elég nagy a káosz.
Azt gondolnánk, hogy akkor most egy darabig megnyugodtak a kedélyek, de mégsem. A napokban figyeltem fel egy Facebook-csoportban egy kérdésre: hát a határon túli magyar állampolgárokkal mi lesz?
A kérdés körül kibontakozó kommentekből sejtettem, hogy inkább az irónia, mintsem a mélységes felháborodás mondatta ezt az érintettekkel, de azért megkerestem pár nyilatkozni is hajlandó kommentelőt, mit gondol minderről.
Papp-Zakor András, újságíró
– Itt a fő baj az, hogy menet közben derül ki, mennyire betarthatatlan némely szabály, ami jónak tűnt, amíg kitalálták. Ahogy olvasom, óriási fejfájást okoz a benzinkutasoknak odaát Magyarországon, hogy hogyan tartsák, tartassák be a rendelkezéseket, nem erre vannak kiképezve.
Képzeljük el, hogy mi lenne akkor, ha a benzinkutasnak még azt is ellenőriznie kellene, hogy az autó vezetője esetleg nem egy könnyítetten honosított polgár-e?
Méghozzá úgy, hogy biztonsággal különböztessék meg a nem magyar állampolgároknak kiadott magyar személyazonosító igazolványtól.
Nemrég beszélgettem egy kolozsvári közgazdásszal más témáról, de volt egy olyan megjegyzése, ami ide is érvényes:
Ami a konkrét rendelkezést illeti: itt más a probléma. Eleve nem érzem sem produktívnak, sem méltányosnak a hatóságilag szabályozott árakat. Gondold meg: mindenki ugyanolyan olcsón kapja a benzint. A terepjárós szupergazdag és a lepukkant Ladával becsattogó csóró. Mivel a milliomos megteheti, ráadásul jóval többet fogja használni az autóját, ezáltal több állami támogatásban részesül, mint a valóban rászoruló, aki az infláció miatt eleve csökkenteni kényszerül a gépjárműhasználatát, tehát a rá jutó támogatás is egyre kevesebb. Ennek mi értelme van?
Amúgy, ha átmegyek időnként a saját autómmal Magyarországra, nekem semmi elvárásom nincsen. Ez abból fakad, hogy van egy oklevelem valahol arról, hogy magyar vagyok (nem mintha a papírtól lennék éppen magyar). Ezért miért kellene nekem ott olcsóbban mérni a benzint? Majd kiszámolom, mennyibe kerül, ha futja megyek, ha nem, megyek vonattal, vagy nem megyek. Ennyi.
Szeghalmi Örs, újságíró
– Ez egy abszolút a totalitárius államokat jellemző intézkedés és szembemegy minden modern irányzattal. A mostani magyarországi rezsimtől ez nem meglepő, de a mostani jogban ez meglepő. Ez az én véleményem. De vannak ezzel ellentétes reakciók is. Például egy taxis állítja, hogy ameddig szabadon lehetett tankolni, megindult egy újabb üzemanyagturizmus a határ mentén.
A benzinturizmusnak nagy hagyományai vannak, hiszen a kilencvenes évek óta mikor milyen irányba, de működött. A legvirágzóbb időszakát a kilencvenes években élte, amikor Romániából vitték az olcsó üzemanyagot Magyarországra, de igazi bűnszervezetben. Interjúalanyom ismer olyan RMDSZ-es polgármestert, persze nem nevezte meg, aki polgármestersége előtt személyszállítással foglalkozott és az autóbusza alá szereltetett be hatalmas tartályokat, amivel nagyban csempészte át az üzemanyagot. A határrendészek természetesen tudtak erről, megkapták belőle a részüket, ahogy kell.
A taxis szerint, bár jó volt, hogy egy ideig lehetett olcsón tankolni a túloldalon, de a magyar kormány nagyon helyesen védi az ő nemzeti érdekeit.
Hogy ez méltányos-e, méltányosabb lenne-e, ha nem a rendszám, hanem a tulajdonos állampolgársága alapján járna a hatósági áras benzin? Nem, szerintem nem méltányos. Mármint ez az egész hatósági árrendszer nem méltányos. Ilyen egy normális ország, normális gazdasági koncepcióval rendelkező vezetése nem csinál. De persze ez csak az én véleményem.
Gáspárik Attila, színművész, színigazgató
Megalázó az egész történet. Még a kettős mérce bevezetése előtt is, amikor Szlovákiából Romániába tartottam hazafelé, előfordult, hogy egy általam nem ismert benzinkútnál, amint tankolni akartam, már ott termett valaki, hogy csak húsz litert tankolhatok, és végig figyelte, nem teszek-e még az öngyújtómba is egy kis benzint. Magáról a kettős mércéről: ez talán még ennél is megalázóbb. Biztosan ki lehetett volna találni valami elegánsabb megoldást arra, hogy az állam megvédje a saját polgárainak szánt juttatást. Gondoljunk bele: Nagyvárad pár kilométerre van a magyar határtól. Édesanyám ott lakik, és meséli, hogy az ottani bevásárlóközpontok tele vannak a magyarországi autókkal, mert olcsóbb bevásárolni a román oldalon.
Más. Van néhány román állampolgár ismerősöm, csak román állampolgárságuk van, akiknek magyar rendszámú elektromos autója van, mert Magyarországon kedvezőbbek az adózási körülmények. Ha történetesen benzines autójuk lenne, akkor rájuk vonatkozna az ársapka, míg esetleg egy másikra, aki magyar állampolgársággal rendelkezik, de romániai forgalmija van az autójának, nem. Mire vonatkozik az állampolgárság? A személyre, vagy az autóra?
Továbbmegyek. Most Szlovákiában dolgozom, ottani magyarokkal. Érdekes megtapasztalni, hogy a szlovákiai magyarok kicsit orrolnak a romániai magyarokra, mondván, hogy
De hát ugyan már! Le lehetett volna tárgyalni a visegrádi négyek között ezt az állampolgársági kérdést, de a magyar kormány úgy gondolta, hogy mit számít az a kétszázezer felvidéki magyar, ezért kár konfrontálódni Szlovákiával. Vagy pláne Ausztriával, Burgenland esetében. Érdekekről van szó tehát, nem értékekről.
Ez a benzin-dolog a második pofon. Az amerikaiak egy ideje bevezették, hogy a vízummentesség csupán a Magyarországon született magyar állampolgárokra vonatkozik. Sokan voltak talán, akik csak azért vették fel a magyar állampolgárságot, hogy könnyen utazhassanak Amerikába. De itt is megjelent a kettős mérce. És még tudnám sorolni.
(Megkérdeztem a minisztériumi illetékest is, hogy az intézkedést tervezik-e kiterjeszteni a külhoni magyar állampolgárokra is. Illetve, ha ha igen, milyen formában, vagy ha nem, milyen indokkal? Huszonhat óra várakozás után sem jött válasz.)
