SIKERSZTORIK
Milliók forogtak kockán az RTL Cápák között stúdiójában a legutóbbi adásban is, amelyben három vállalkozás is révbe ért.
SIKERSZTORIK
Míg korábban az számított igazán, hogy melyik kerületben, melyik utcában vagy milyen panorámával érhető el egy lakás, ma egyre többen teszik fel a kérdést: mennyibe fog kerülni hosszú távon élni benne, és mennyire lesz ellenálló a jövő változásaival szemben?
SIKERSZTORIK
Dormán László üdítőitalos ötletét két Cápa is támogatta volna, ám ez heves vitát robbantott ki a műsorban. Balogh szerint a piac telített, a vállalkozó pedig a három gyermekét sodorja veszélybe.
SIKERSZTORIK
Több nagyvárosban a havi törlesztőnél magasabb bérleti díjat kérhet, aki kiadja a kamattámogatott kölcsönnel vásárolt ingatlant. Ez azoknak lehet fontos, akik befektetési céllal élnének az új lehetőséggel.
SIKERSZTORIK
Azt mondta: „A rövid távú politikai előnyökért feláldozzák a hosszú távú gazdasági érdekeket, ez szerintem teljesen egyértelmű.” Szerinte a kormány minden évben irreális növekedési számokat mond be, és ez hosszabb távon hitelvesztést okozhat.
SIKERSZTORIK
Trump vámtarifái miatt zuhanórepülésbe kezdtek a világ tőzsdéi. A hétfő is valódi vérengzésnek indult, aztán a nap végére javult a helyzet. Veszélyben lehetnek-e a részvényekbe fektetett nyugdíjmegtakarításaink? Erről beszélgettünk a szakértővel.
SIKERSZTORIK
A polgármester úgy vélte, hogy az egész ügy egy provokáció, és elutasította az Állami Számvevőszék jelentését, amely szerint súlyos vagyonvesztést okozhatott a döntése.
SIKERSZTORIK
Infláció feletti hozam - de mivel is? Hogyan érdemes kezelni a megtakarításainkat? Töltsd ki kvízünket, és tudd meg, mennyire vagy tisztában a megtakarítási lehetőségekkel!
SIKERSZTORIK
Akár évi tízezer új lakással is több épülhet a lakhatási tőkeprogram segítségével - mondja a szakértő. Arról is beszélgettünk, reális-e a Tiborcz Isván által emlegetett cél, hogy 1,1 -1,2 millió forintos négyzetméteráron is lehessen új lakáshoz jutni Budapesten.
SIKERSZTORIK
A Cápák között sztárja, Balogh Levente elárulta, hogy a műsorban befektetett milliók számára nem jelentenek kockázatot. Szerinte ezek nem nagy beruházások, inkább a vállalkozók és a nézők pénzügyi nevelését szolgálják.
SIKERSZTORIK
Az ingatlan.com adatai szerint januárban éves szinten 9,4 százalékkal nőttek a lakásárak, és decemberhez képest is további emelkedés történt. A legnagyobb drágulás Észak-Alföldön és Budapesten volt, de más nagyvárosokban is megugrottak az árak.
SIKERSZTORIK
A kormányfő azt mondta, hogy erről még a megválasztása előtt megállapodtak Donald Trumppal.
SIKERSZTORIK
Wáberer György tett ajánlatot, 20 százalékot kért cserébe az étrend-kiegészítőkkel foglalkozó cégből. Nem sikerült megegyezni.
SIKERSZTORIK
Három fiatal debreceni vállalkozó mutatta be merész ötletét a Cápák között legutóbbi adásában. A ShowMe nevű webshop alapítói 45 millió forintos befektetésre vadásztak, és végül sikerrel is jártak.
SIKERSZTORIK
A másfél szobás panellakások a legkeresettebbek - mondja Balla Ákos ingatlanszakértő. Aki ilyet keres, ne számítson alkura, csak gyorsan döntse el, viszi-e vagy sem. A családi házakért ugyanakkor nincs akkora tülekedés, ott kifizetődő lehet a türelem.
SIKERSZTORIK
Az első lehetőség, hogy továbbra is állampapírba fektetünk. A kormány biztosan ennek örülne, de ha ügyesen csináljuk, mi sem járunk rosszul. Szakértő segítségével azért kiszámoltunk más lehetőségeket is.
SIKERSZTORIK
Moldován András hiányzik, Wéberer György bölcs és higgadt, az egyik próbálkozó alaposan kiosztotta a cápákat. Alapvetően azonban minden adott egy szórakoztató és hasznos kis műsorhoz.
Népszerű
Ajánljuk