KAPCSOLAT
A párnak egy édeshármas volt a titkos fantáziája, amit még szerettek volna a házasság előtt kipróbálni. Nem úgy sültek el azonban a dolgok, ahogyan azt elképzelték.
KAPCSOLAT
Amióta George Clooney beadta a derekát, azóta Leonardo Dicaprio a leghíresebb agglegény Hollywoodban. Megnéztük, kik jártak vele a legtovább.
KAPCSOLAT
A hajánál fogva vonszolta a nőt a falu szélére, ahol megverte, többször megszúrta, majd megfojtotta. Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen.
KAPCSOLAT
Egy filmgálán mutatkozott együtt a Los Angeles Megyei Művészeti Múzeumban a hollywoodi sztár a barátnőjével, akivel 2019 óta alkotnak egy párt.
KAPCSOLAT
Matthew Perry halála előtti utolsó napját a 25 éves Athenna Crosbyval töltötte. A modell szerint a Jóbarátok sztárja nagyon belejött a fitneszbe, és komolyan gondolta, hogy teljesen új emberré válik.
KAPCSOLAT
Tavaly májusban együtt indultak kirándulni az erdélyi Szigethegységbe, de Beáta már nem tért haza. A holtestét pár nap múlva találták meg.
KAPCSOLAT
Rácz Géza szerint a legtöbb nő 9-10 pontos, akivel összejön, de 6 alá nem megy, mert valahol meg kell húznia a határt. Pedig régen szóba sem akartak vele állni a lányok a súlya miatt.
KAPCSOLAT
Candyman barátnőjének lenni nem csupán azt jelenti, hogy csinosnak kell lenni, hanem szórakoztatónak, pezsgőnek, jóindulatúnak, spontánnak és kalandvágyónak is. Minderről a közösségi oldalaikon írt a pár.
KAPCSOLAT
Demeter Györgynek három éve térd alatt amputálni kellett a bal lábát, és fél szemére megvakult. Ma már azonban teljes életet él, és sokan köszönhet párjának, akivel szeretnének egybekelni.
KAPCSOLAT
Nem sokáig tartott a 82 éves színész és Noor Alfallah kapcsolata. Három hónappal a gyerekük születése után már szakítottak is.
KAPCSOLAT
Alekosz arról is mesél, hogy nemrég egy kisgyerek az érdi McDonald's étteremben a szüleitől kért engedélyt, hogy szóba állhasson vele.
KAPCSOLAT
A celeb már egy éve él boldog párkapcsolatban. Arra a kérdésre is válaszolt, hogy miért szinte csak félmeztelen fiúkkal pózol a Balaton Soundon.
Népszerű
Ajánljuk