KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a Budapesten eltűnt amerikai turista barátnője: Nem tudom szavakba önteni, rettegek, hogy nincs már köztünk

Az ismerős részletesen elmesélte, mikor és milyen körülmények között találkozott az eltűnt nővel.


Rémálomként írta le az elmúlt napokat annak a 31 éves amerikai nőnek a barátnője, aki múlt héten tűnt el Budapesten. Gretchen volt az utolsó ismerőse, aki látta Mackenzie Michalskit, mielőtt november 4-én nyomaveszett.

Gretchen elmondása szerint november 3-án utazott tovább Olaszországba, hogy találkozzon más barátaival, míg Mackenzie másnap indult volna vissza az Egyesült Államokba – de a járatára végül nem szállt fel.

„Lekísért a lépcsőn az Airbnb-ből, ölelkezve búcsúztunk, elmondtuk mindketten, hogy szeretjük egymást” – emlékezett vissza Gretchen a WKBW buffalói lapnak, hozzátéve, hogy Mackenzie még kikísérte őt a repülőtérre.

A barátnők még hétfő este is üzenetet váltottak: Gretchen fotót kapott a bulinegyedből, ahol Mackenzie a Barack és Szilva étteremben borozott. Az utolsó üzenet éjfél után 45 perccel érkezett tőle, amikor Mackenzie a Szimpla Kertben fotózta a növényeket. Gretchen még válaszolt, de több üzenet már nem érkezett vissza.

Gretchen szerint az üzenetváltásokban nem volt semmi szokatlan vagy aggasztó, de másnap az Airbnb tulajdonosa értesítette, hogy Mackenzie nem csekkolt ki a közösen bérelt szállásukról. „Elkezdtem aggódni, mert ez egyáltalán nem jellemző rá” – mondta Gretchen.

Amikor továbbra sem tudta elérni Mackenzie-t, Gretchen értesítette az amerikai nagykövetséget.

„Barátságos, szókimondó és felelősségteljes volt. Valami történt vele. Soha, de soha nem tűnne el csak úgy”

– nyilatkozta Gretchen. Hozzátette: „Nem tudom szavakba önteni. Rettegek, hogy nincs már köztünk, vagy hogy egy embercsempész hálózat elrabolta”.

Az amerikai külügyminisztérium megerősítette, hogy tudnak az esetről, és szorosan együttműködnek a magyar hatóságokkal. „A külügyminisztérium számára nincs fontosabb prioritás, mint a külföldön tartózkodó amerikai állampolgárok biztonsága” – közölték, de adatvédelmi okokra hivatkozva további részleteket nem közöltek.

A család támogatására és a keresés finanszírozására a GoFundMe oldalán gyűjtést is indítottak, ahol eddig 29 ezer dollár, vagyis nagyjából 10 millió forint gyűlt össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt a CATL egyik kínai középvezetője Debrecenben
A kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg. Többször találkoztak. A férfi akkor válhatott erőszakossá, amikor áldozata szakítani akart.


Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Az RTL Híradó úgy tudja,

június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat, aki információik szerint a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott.

A Híradó úgy tudja: a kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején. Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. Információik szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg.

Az RTL Híradó úgy tudja, ekkor történhetett az erőszak.

A mérnököt információik szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányt erőszakkal fogva tartotta, majd akarata ellenére közösült vele, csak utána engedte el.

A férfit júniusban tartóztatták le, miután az áldozat családja feljelentést tett.

A Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség szóvivője elmondta: a rendőrség súlyosabban minősülő szexuális erőszak miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy kínai állampolgárt. Ha bebizonyosodik róla, hogy bűnös, akár 10 évre is börtönbe csukhatják.

Az RTL Híradó megkeresésére a debreceni CATL azt közölte: tudnak az ügyről, amit úgy kommentáltak: elítélik az erőszak minden formáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egyáltalán mivel bűnhődik?” – Összeomlott a család, miután felfüggesztettet kapott a Balázst halálra gázoló buszos
A 31 éves férfi a munkahelyére tartott motorjával két éve, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. Édesanyja azóta sem tudja túltenni magát a tragédián.
Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. július 09.



Képtelen feldolgozni a családja annak a köztiszteletben álló fiatalembernek az elvesztését, akit két éve nyáron gázolt el egy menetrend szerint közlekedő busz Veszprémben – írja a Blikk.

Hunyadvári Balázs 2023 júliusában motorral indult dolgozni Veszprémben. Biztonsági őrként dolgozott egy szállón, ahol rászoruló családoknak, menekülteknek és nehéz sorsú édesanyáknak nyújtottak menedéket. A testépítésnek élt, ez volt az élete.

A 31 éves férfi munkahelyére tartott, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. A busz vezetője balra akart kanyarodni, de a zárt rakterű teherautó mögül nem vette észre a robogót. Nem adott elsőbbséget, és a balesetet nem tudták elkerülni. A robogós próbált fékezni, balra kormányozott, de ez sem segített.

Balázs testvére azonnal a helyszínre sietett, amikor értesítették a balesetről.

„Engem hívtak elsőként, azonnal odasiettem a helyszínre, és már a rendőrök is azt mondták, nem találtak olyan féknyomot, ami arra utalna, hogy az öcsém gyorsan hajtott vagy hibázott volna. Rögtön újraélesztették, az orvosok megtettek mindent, de nem segíthettek rajta. Az intenzíven egyszer felébresztették a mesterséges kómából, kinyitotta a szemét, rám nézett, aztán az édesanyánkra, majd örökre lecsukta”

– emlékezett vissza a drámai pillanatokra Hunyadvári Imre.

Az ügyben hétfőn tartottak tárgyalást a Veszprémi Járásbíróságon. A buszsofőr felfüggesztett fogházbüntetést kapott, pénzbüntetést szabtak ki rá, és három évre eltiltották a járművezetéstől. Az ügyészség előkészítő ülésen történő beismerés esetére tett indítványt.

Molnár Margó, az elhunyt édesanyja sokkot kapott, amikor megtudta, hogy a fia haláláért felelős sofőrnek nem kell börtönbe vonulnia. Pszichiáterhez hordták, gyógyszereket kell szednie. Azt mondta, nem tudja, hogyan élte túl a fia halálát. Elmondása szerint a fiával nagyon jó kapcsolatban álltak, naponta beszéltek. A menyasszonyával élt, de az anyjával is szoros maradt a kapcsolata.

„Felháborító, hogy különösebb büntetés nélkül megúszta. Egyáltalán mivel bűnhődik? Soha nem keresett meg minket, soha egy részvétnyilvánítást sem kaptunk tőle. Nem tudom, hogy a lelkiismerete milyen állapotban van. Remélem, fele annyira beteg a lelke, mint nekem most...”

– fogalmazott az édesanya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Félig vakon, engedély nélkül vezette a traktort, halálra gázolta a feleségét a szabolcsi férfi
Még akkor sem vette észre a tragédiát, amikor áthajtott az asszony testén. Két évre fogházba kerülhet, és soha többet nem vezethet járművet.


A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki látássérültként traktorral halálra gázolta feleségét – írja az Ügyészség honlapja.

A vádirat szerint a 60-as évei végén járó férfi mindkét szemét érintő súlyos szembetegségben szenved, ezért egészségügyi alkalmatlanság miatt érvényes gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezik. Ennek ellenére rendszeresen vezette mezőgazdasági vontatóját, és azzal a lakásától a földjére közlekedett, ahol mezőgazdasági munkákat végzett.

A férfi 2024. december 1-jén hazafelé tartott, a 38-as számú főút kereszteződésében elsőbbséget adott egy személygépkocsinak, majd jobbra kanyarodott. Eközben nem vette észre az út szélén álló feleségét, akit a vontató jobb oldali első kerekével elsodort.

A nő a kerékpárjával együtt a földre esett, de még ezt sem észlelte a férfi, és áthajtott a feleségén és a kerékpáron.

A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásávall vádolja. Vele szemben 2 év végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, és a járművezetéstől való végleges eltiltást indítványoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Lovakat ígért, felnőtt tartalmakat mutogatott, majd erőszakoskodott a kislánnyal – letartóztatták a férfit
A férfi a lovarda szállására csalta a fiatalt, majd felnőtt tartalmakat mutogatott neki. A lány sírt, ellenállt, végül elmenekült – most a férfit előzetesbe helyezték.


Egy Pest megyei lovarda dolgozója június 29-én internetes üzenetküldő szolgáltatáson keresztül hívott el egy fiatalt a lovardához. Azzal csalogatta, hogy megmutatja neki a lovakat, sőt, még lovagolhat is. Miután a lovakat megnézték és ellátták, beinvitálta a lányt a lovarda szálláshelyére, és fagylalttal kínálta – írta meg a Budapest Környéki Törvényszék honlapja.

A fagylalt után a férfi erővel az ágyra ültette a lányt, majd mellé ült, és a telefonján különböző felnőtt tartalmú oldalakat és filmeket kezdett mutogatni neki.

A kislány jelezte, hogy nem érdekli ez a fajta tartalom. Ennek ellenére a férfi többször próbálta szexuális cselekményre kényszeríteni. A lány többször sírt, ellenállt, és azt kérte, hogy hagyja abba. Végül sikerült ellöknie magától a férfit, és kiszaladt a helyiségből. Ezek után a férfi üzenetet küldött a lánynak, amiben azt írta, hogy az eset maradjon titokban.

Az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.

A férfi az erőszakoskodást egy korábban ellene folyamatban lévő eljárás hatálya alatt követte el. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint „nagy az esélye annak, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – az eljárás alól megpróbálja kivonni magát, megszökik vagy elrejtőzik”.

A közleményben azt is írták, hogy „fennáll a veszélye, hogy a tanúk befolyásolásával megpróbálja a bizonyítást nehezíteni vagy meghiúsítani”, valamint hogy „fennáll a lehetősége újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követ el, ezért a letartóztatása indokolt”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: