HÍREK
Egykori dolgozók arról beszéltek a lapnak, hogy a volt börtönőrök rendészként dolgoztak az intézményben, és gyakran brutálisan bántak a fiatalokkal. Egy volt nevelő szerint „az volt az alaphangulat: ne csak őrizd, gyűlöld”.
HÍREK
A hétfőn lemondott igazgató pszichológusként is dolgozott korábban több budapesti gyermekvédelmi intézményben. Emellett egy cégnél kriminálpszichológiai kurzusokon is tanított.
HÍREK
A megbízott igazgató jogi képviselője szerint az ügy tárgya jelenleg nem az a felvétel, ami miatt a megbízott igazgató lemondott.
HÍREK
A bántalmazásról készült videó robbantotta ki a botrányt, ami az igazgató lemondásához, majd letartóztatásához vezetett. Az ügynek már hét gyanúsítottja van.
HÍREK
A bántalmazásról készült videó robbantotta ki a botrányt, ami az igazgató lemondásához, majd letartóztatásához vezetett.
HÍREK
„Most már megbukna kriminológiából” – Gulyás Gergely Szőlő utcai bejelentését bírálja a kriminológus
A Magyar Helsinki Bizottság kriminológus munkatársa szerint a miniszter csúsztat vagy elfelejtette a jogot.
HÍREK
A gyermekvédelmi szakember a Szőlő utcai botrány kapcsán úgy fogalmazott: „arra egyetlen felnőtt sem kapott felhatalmazást, sem itt, sem máshol, hogy vadállatként viselkedjen”. Szerinte a saját érdekünkben is meg kellene szelídíteni az érintett gyerekeket.
HÍREK
Molnár László már korábban jelezte, hogy nagy a baj, de nem hallgattak rá. Szerinte civil kontroll nélkül a bántalmazások láthatatlanok maradnak, és a gyerekek védtelenek.
HÍREK
A megbízott javítóintézeti igazgató a „szerepjátékos gyilkosság” nyomozása alatt bizalmi viszonyba került a másodrendű vádlott barátnőjével, akit később feleségül is vett. Vele együtt ment be a rendőrségre bejelentést tenni, majd végül a férfi szavaira alapozva ítélték el a két vádlottat.
HÍREK
A vezetőváltásra azért volt szükség, mert az eddigi megbízott igazgató hétfőn lemondott, miután olyan felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken javítóintézetis fiatalokat bántalmaz. A lap szerint már be is mutatták a dolgozóknak az új vezetőt.
HÍREK
Kovács-Buna Károly 2021-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán diplomázott. Hétfőn mondott le megbízott igazgatói posztjáról, majd olyan felvételek kerültek elő róla, amelyeken erőszakosan viselkedik fiatalokkal a javítóintézetben.
HÍREK
A Szőlő utcai intézet a Belügyminisztérium fenntartásában működik, a felügyeleti láncban pedig ott van a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság is. A fenntartónak kötelessége ellenőrizni az alá tartozó szervezeteket.
HÍREK
A hírek szerint a brutális igazgató 2010 előtt is dolgozott az intézetben, de akkor erőszakos viselkedése miatt elbocsátották. A DK és Juhász Péter szerint ma ő is az őrizetbe vett kollégák között volt.
HÍREK
Akitől a segítséget kellett volna kapniuk a gyerekeknek, az bántalmazta őket. A férfi viselkedése már korábban is riasztó volt kollégái szerint, mégis a legsérülékenyebbek közelében maradhatott.
HÍREK
Azt ígérik, mindent megtesznek, hogy az ügyészség hatékonyan el tudja végezni a munkáját. Közben az ellenzéki pártok a kormány, azon belül is a belügyminiszter és a miniszterelnök felelősségét firtatják.
Népszerű
Ajánljuk