KÉK HÍREK
A brutális tettet egy féltékenységi vita előzte meg. A férfi otthon még egy pisztolyt is a nő szájába tett, és azzal fenyegette, hogy lelövi.
KÉK HÍREK
A volt megbízott igazgatót és három társát fiatalkorúak bántalmazásával gyanúsítják. Az ügyészség szerint szabadlábon eltüntethetik a bizonyítékokat, ezért kérik a letartóztatás meghosszabbítását.
KÉK HÍREK
A fiú egy szimpla rászólás miatt dühödött be az iskola folyosóján. Az ügyészség már vádat is emelt ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt.
KÉK HÍREK
A Publicis Intézet kutatása szerint szinte mindenki hallott már a Szőlő utcában történt bántalmazásokról. A legtöbben úgy vélik, az igazgatót politikai kapcsolatai védték meg éveken át.
KÉK HÍREK
A színész-aktivista egy korábbi bántalmazási felvétel miatt borult ki a miniszterre. Szerinte a kormány bűnözőként kezeli az állami gondozott gyerekeket.
KÉK HÍREK
A rendőrség már másfél éve nyomoz az ügyben, de a helyzet állítólag nem változott. Az intézmény és a fenntartó mélyen hallgat a megdöbbentő vádakról.
KÉK HÍREK
Oláh Zsuzsanna Viktória tavaly februártól novemberig dolgozott az intézmény speciális részlegén, a Partizánnak adott interjúban beszélt minderről. Az önsértés annyira mindennapos volt, hogy az első hónapjában szinte naponta hívtak mentőt.
KÉK HÍREK
A frissen őrizetbe vett férfi alig pár hónapja dolgozott a javítóintézetben, amikor megalapozott gyanú szerint bántalmazott egy letartóztatásban lévő fiatalkorút.
KÉK HÍREK
Renáta egyedül maradt fiával, Medárddal, ezért tanította meg neki játékosan, mesékkel a segélyhívást. Ez a tudás mentette meg az életét, amikor cukorbetegsége miatt az eszméletét is elvesztette.
KÉK HÍREK
A 2019-es riportban az emberkereskedelemmel gyanúsított igazgató a kamerák előtt dicsérte a rendszert. A beszélgetést készítő riporter ellen pedig prostitúció elősegítése miatt emeltek vádat.
KÉK HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint a felvételen az látható, ahogy egy iráni származású nevelő fojtogatott egy fogyatékos gyereket. A politikus ennek kapcsán öt kérdést intézett Orbán Viktorhoz.
KÉK HÍREK
A fiú csak feleselt egy nevelővel, amiért a vezető állítólag bosszút állt. A gyereknek vérzett az orra, a teste pedig tele lett lila foltokkal a brutális verés után.
KÉK HÍREK
A borzalmas tettekre az otthon vezetősége figyelt fel, és azonnal a hatóságokhoz fordultak. Az ügy már az ügyészségen van, vádat emelhetnek a nő ellen.
KÉK HÍREK
A Telex birtokába került a házirend szerint kényszerítő intézkedésként maximum megfogást, lefogást, ellökést, elvezetést, önvédelmi fogást lehet alkalmazni. De az is szerepel benne, hogy növendékek csak alakzatban közlekedhetnek, és ahhoz is engedélyt kell kérniük, hogy egy felnőtt mellett elhaladjanak.
KÉK HÍREK
A gyerekek 40 százaléka prostitúció áldozata, miközben a nevelők szexuális kapcsolatot létesítettek velük. A politikus szerint az Orbán-kormánynak készült jelentésekből derültek ki a borzalmak.
KÉK HÍREK
A miniszterelnök azt is elmondta: a javítóintézetek felügyeletét azért adták át a büntetés-végrehajtási területnek, mert ott „inkább van rutin arra, hogy hogyan kell működtetni fiatalkorúak börtönét, javítóintézetét”.
Népszerű
Ajánljuk