HÍREK
A traumatizált gyerekek erőszakkal vezetik le a feszültséget. A szakemberek szerint gyógyító törődésre lenne szükségük a pokoli intézményekben. A kortárs bántalmazás melegágya a szakemberhiány és a rendszerszintű túlterheltség.
HÍREK
A hajdúsámsoni nő a vád szerint azért bántalmazta a sírós gyerekeket, mert nem tudott mit kezdeni velük. A kislány sorsa később egy másik családnál pecsételődött meg, ahol fürdetés közben halt meg.
HÍREK
A Heim Pál Kórház tett feljelentést, miután egy náluk ápolt gyerek azt állította, az igazgató bántotta. A férfit másfél éven belül másodszor függesztették fel, de korábban tisztázták.
HÍREK
Egy borsodi óvodában támadtak rá a nőre, akit ütöttek és rugdostak. A Kazincbarcikai Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat.
HÍREK
A néhai edzőt pedofíliával és szexuális zaklatással vádolják egykori tanítványai. Az áldozatok azt is követelik, hogy Széchy-t távolítsák el a nemzetközi úszó hírességek csarnokából.
HÍREK
A nő szerint Barron Trump megmentette az életét a féltékeny exbarátjától. Az ügy most a bíróság előtt van, ahol a 18 éves fiú segélyhívását is bemutatták.
HÍREK
A kormány úgy döntött, hogy egyetlen, országosan illetékes javítóintézetet hoznak létre, a büntetés-végrehajtás irányításával. A Magyar Helsinki Bizottság úgy értesült, hogy a tököli börtön területén már zajlik az építkezés.
HÍREK
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság csoportos garázdaság miatt nyomoz egy tavaly novemberi pécsi eset ügyében. A felvételt a klubbal folytatott nyilatkozatháború után hozták nyilvánosságra.
HÍREK
Proics Lilla próbaidősként került az intézménybe, ahol szerinte annyira merev volt a légkör, hogy még az sem fért bele, ha egy gyerek viccelődésein nevetett. Azt is mondta, hogy a tekintély egyértelműen erőfölényt jelentett, a fiatalokat pedig folyamatosan emlékeztették arra, hogy ők fogvatartottak.
HÍREK
Egy 34 éves férfi támadt a BKK-jegyellenőrre a budakalászi Szentistvántelep megállónál, miután az leszállította a háromfős társaságot vonatról. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.
HÍREK
A férfi ütővel verte a gyerekek sisakját és sípcsontvédőjét a vád szerint. Most ugyanazon a jégen dolgozik, csak már nem edzőként, hanem a pálya karbantartójaként.
HÍREK
Lakhatást és ételt ígért az idős férfinak, de a pokol várt rá. A vádlott éheztette, és a téli hidegben félmeztelenül, vizesen állította ki az udvarra.
HÍREK
A 47 éves Ah Hua bántalmazó kapcsolatban élt, és a volt férje követte el ellene a támadást. A nő ma már más túlélőknek nyújt reményt a videóival.
HÍREK
Brutális beavatási szertartás fogadta az új fiúkat, slaggal mosták le őket, mint az állatokat. A megaláztatások sora itt nem ért véget, a térdelve felmosás mindennapos volt.
HÍREK
Juhász Péter expolitikus decemberben hozta nyilvánosságra a felvételeket, de a hatóságok már hónapokkal korábban látták őket. A decemberi letartóztatások viszont nem a videók, hanem a nyomozás során beszerzett egyéb bizonyítékok alapján történtek.
HÍREK
2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben.
HÍREK
A gyanú szerint brutálisan bántalmazták a rájuk bízott gyerekeket. A bíróság mostani döntése értelmében hónapokig nem láthatják a napfényt.
Népszerű
Ajánljuk