KÉK HÍREK
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.
KÉK HÍREK
A rendőrség egy videófelvétel alapján jutott a férfi nyomára. Ők hívták ki az állatorvost is.
KÉK HÍREK
Egy szemtanú elmondta portálunknak, hogy a család mellett ült egy buszon, amikor a felnőttek hangoson szitkozódtak, közben a gyerek az ülés alá eset. A szülők pedig csak nevettek, míg a kicsi sírt.
KÉK HÍREK
A járőrök felszálltak a buszra, beszéltek a sofőrrel és az utasokkal is, de senki nem jelezte, hogy gond lett volna, ezért végül távoztak.
KÉK HÍREK
A támadás Dobré településen történt, a politikust azonnal orvosi vizsgálatra vitték. A belügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte az erőszakot.
KÉK HÍREK
A férfi életveszélyes fejsérülést szenvedett, és kórházba került. A rendőrség hét fiatalt hallgatott ki, köztük két kiskorút is.
KÉK HÍREK
A férfit súlyos fejsérüléssel vitték kórházba. A rendőrök életveszélyt okozó testi sértés és közösség tagja elleni erőszak miatt nyomoznak.
KÉK HÍREK
A két támadó negyvenezer forintot vett el a taxistól, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül elkapták őket.
KÉK HÍREK
Az RTL házon kívül című műsorában feltárták, hogy milyen borzalmas körülmények között szállásolták el a gyerekeket, akik közül nem egyet szexuális bántalmazás is ért.
KÉK HÍREK
A férfi szerint hátulról leütötték, ekkor elájult. Mikor magához tért, az ékszerei nem voltak már rajta.
KÉK HÍREK
A vádlott tagadja az állatokkal kapcsolatos vádakat, és azt állítja, hogy a mostohalányával és feleségével folytatott kapcsolatok beleegyezésen alapultak.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint a tinédzser megalázta, verte és fogva tartotta barátnőjét, majd az utcán is folytatta a támadást. A történtekről videó is készült, amely bejárta az internetet.
KÉK HÍREK
A Piarista Rend Magyar Tartománya szerint késve és hibásan kezelték a bejelentést. A hatóságok és egy külső szakértő is vizsgálja az ügyet.
KÉK HÍREK
A kormányszóvivőnek és a miniszternek felolvasták a rapper néhány durva dalszövegét. Gulyás Gergely zavartan reagált a hallottakra.
KÉK HÍREK
A támadásokat videóra vették, az egyik eset után mentő szállította el az áldozatot. Az édesanya feljelentést tett, a rendőrség vizsgálódik.
KÉK HÍREK
A volt MOB-elnök szerint hiába beszélnek áldozatok, a hatóságok és sportvezetők hallgatnak, pedig szerinte súlyos dolgok történtek.
KÉK HÍREK
A nő állítólag azt hitte, hogy a három- és hatéves kisfiai lyukasztották ki a kerti medencét, ezért verte meg őket egy műanyag papuccsal.
Népszerű
Ajánljuk