HÍREK
Szerinte Balog Zoltán már személyével is túlságosan belekeverte a politikát az egyház ügyeibe. Ráadásul azzal, hogy püspök maradt, szerinte semmi nem változott.
HÍREK
Bálint Attila egy állami cég igazgatója volt. Ezzel újabb fideszes szál tűnt fel a kegyelmi ügyben, amibe Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán is belebukott.
HÍREK
Váratlanul és felkészületlenül érte a kegyelmi ügyben kirobbant botrány a kormány propagandagépezetét a Direkt36 szerint. Az események végül Novák Katalin és Varga Judit lemondásához vezettek, Balog Zoltánra pedig „most nagyon haragszanak”.
HÍREK
A Párbeszéd, a Jobbik és Jakab Péter is reagált a lemondás hírére. Szabó Tímea szerint a történetnek itt még nincs vége.
HÍREK
Balog Zoltánt 2016-ban kérdezte az RTL a bicskei gyermekotthonban elkezdődött vizsgálatról. Az egykori miniszter szerint biztosított volt a tanúk védelme.
HÍREK
A korábbi minisztert a zsinat alelnöke, Pásztor Dániel követi a poszton a következő zsinatig, amelynek döntésétől függ, hogy érvényes lesz-e Balog lemondása. Balog a hírek szerint püspökként marad az egyháznál. Hangsúlyozottan nem kért bocsánatot a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt.
HÍREK
Nagyra becsüli Balog Zoltánt és kiváló püspöknek tartja, az esetleges lemondásáról viszont nem mondott véleményt Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón.
HÍREK
A kegyelmi határozat után néhány nappal alakult meg a köztársasági elnök tanácsadói csapata. Nem világos, hogy Balog Zoltán milyen minőségben lobbizott K. Endre szabadon engedéséért.
HÍREK
A miniszter Novák bukásából azt szűrte le, hogy Magyarországon dolgozik a demokrácia. Szerinte a kegyelembotrány másik érintettje, Balog Zoltán is vívódik.
HÍREK
Kiskunhalason lett rádió és jégpálya, az iskola igazgatóját meg közben leváltották. Mindez egy Balog Zoltán egyházkerületéhez tartozó egyházközségben történt.
HÍREK
Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke is támogatásáról biztosította Balog Zoltánt, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnökét döntéseiben, „legyen az bármi”.
HÍREK
A politológus szerint Magyar Péter felbukkanása nem tudja megbontani a kormánypárti szavazótábort. Úgy véli, hogy a péntek esti tüntetés új frontot nyithat a két hete kezdődött kegyelembotrányban.
HÍREK
Egy informátor szerint: „Úgy néz ki, zsinati elnökként távoznia kell, de sokan már püspökként sem akarják látni... Kiiktatják őt, az száz százalék”.
HÍREK
„Nem döntött helyesen Püspök Úr. Gyülekezeti tagjainkkal együtt mélységesen fel vagyunk háborodva a döntésen” – fogalmazott Felhősi András Imre, aki a gyömrői Csűrös András kezdeményezéséhez csatlakozva közadakozást szervez az áldozatok javára.
HÍREK
A Political Capital társalapítója szerint Magyar Péter több, mint egy sértett családtag. Balog Zoltánról pedig nehéz elképzelni, hogy a helyén marad. De az igaz kérdés az, nála megáll-e a lavina, vagy elér az Orbán Viktor körüli erős emberekig.
HÍREK
Pásztor Dániel tagadja, hogy ő lenne a másik református püspök, aki lemondatná Balog Zoltánt. Közleményében azt írta: ő nem is foglalt állást Balog lemondásával vagy maradásával kapcsolatban.
HÍREK
A Magyar Nemzeti Múzeum kirúgott főigazgatója úgy gondolja, Balog Zoltán püspöknek követnie kellene Novák Katalin példáját. L. Simon szerint semmi nem indokolta, hogy K. Endre kegyelmet kapjon
Népszerű
Ajánljuk