Kegyelembotrány: ez történt a Magyarországi Református Egyház titkos ülésén
Steinbach József az MTI-hez csütörtök éjjel eljuttatott közleményében azt írta: az MRE zsinatának elnökségi tanácsa által keddre összehívott országos esperes-főgondnoki értekezlet teljesen zárt körű volt. Azon minden jelen lévő püspök és főgondnok megszólalt, de egyikük sem szavazott a zsinat elnökének támogatásáról.
Úgy fogalmazott, mivel a zárt körű megbeszélésen elhangzottak nem nyilvánosak, „egyikünknek sincs felhatalmazása arra, hogy a hozzászólásokról tájékoztatást adjunk”.
A közleményből kiderül, hogy Pásztor Dánielhez, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökéhez hasonlóan a zsinat lelkészi elnökének ebben a helyzetben hozott döntéseit - legyen az bármi - tudomásul veszi és támogatja.
Steinbach József hozzátette: személyes meggyőződése, hogy a kialakult helyzetben a református egyház további hiteles szolgálatát tartják szem előtt, ezért imádkoznak és cselekednek.
Eddigi, 16 éves püspöki szolgálata alatt a Dunántúli Református Egyházkerületben „egységgel és alázattal mindent megtettünk azért, hogy a nehéz helyzetben lévők, bántalmazottak, rászorulók ügyét a Jézus Krisztustól tanult szeretettel hordozzuk; valamint ezzel a krisztusi szeretettel hidakat építsünk és békességet munkáljunk” - írta Steinbach József.