SPORT
A 2012-es űrugrásával világhírűvé vált sportoló Olaszországban szenvedett halálos balesetet. Egy nő is megsérült, amikor Baumgartner járműve egy faépítményre zuhant.
SPORT
A férfi tavaly három autót tarolt le, most egy taxiba csapódott bele a belvárosban. Az ütközés után futva próbált menekülni, de elfogták.
SPORT
A férfit egy közeli lakos és az erdészet segítségével találták meg az erdő mélyén. A tűzoltók levágták a faág kiálló részeit, hogy el tudják szállítani.
SPORT
Az ipari húsdaráló takarítás közben indult be, a fiút nem tudták megmenteni. Kollégái végignézték a szörnyű tragédiát.
SPORT
Egy szerencsétlen mozdulat miatt halt meg. A lány csak le akarta rövidíteni az utat, amikor egy kiálló fémdarab súlyosan megsebezte.
SPORT
Egy szemtanú, aki családjával a repülőtéren tartózkodott, azt mondta, a pilóták még „integettek” is nekik, miközben a gép gurult. A helyszínre négy egységgel, valamint terepjárókkal érkeztek ki a tűzoltók és a mentők.
SPORT
Összesen háron súlyos sérülttel járó baleset is történt a hétvégén a Dagonya Extrém Fesztiválon. A terepjárós rendezvény szervezői végül félbeszakították az eseményt, és mindenkit hazaküldtek.
SPORT
Az előzetes jelentés szerint az üzemanyag-ellátás szakadt meg a repülőgép leállásakor, és bár a hajtóművek újraindultak, mégsem tudták már megmenteni a gépet. Nem tudni, ki és miért állította le az üzemanyag-ellátást.
SPORT
A népszerű műsorvezetőt teniszezés közben érte a baleset, elszakadt az Achilles-ina. Palik ennek ellenére végigcsinálta a forgatásokat, járógipszben állt kamerák elé.
SPORT
Az amerikai nő régóta ismerte az állatokat, mégis megtörtént a baj. Az állatkert vezetői szerint az oroszlán viselkedése szokatlan volt.
SPORT
A 31 éves férfi a munkahelyére tartott motorjával két éve, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. Édesanyja azóta sem tudja túltenni magát a tragédián.
SPORT
A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.
SPORT
A bámészkodók miatt újabb dugó alakult ki az M1-esen egy tragikus baleset után. Az MKIF most különleges paravánnal próbálja megfékezni a katasztrófaturizmust.
SPORT
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.
SPORT
Roncsokba szorult emberek, műszaki mentésre siető tűzoltók, óriási torlódások a magyar utakon. Nem csak az időjárás, a közlekedés szempontjából is fekete nap a mai.
SPORT
A harmincas éveiben járó férfi a kifutópályán futott pillanatokkal a tragédia előtt. A hatóságok szerint a férfi nem utas vagy repülőtéri dolgozó volt.
SPORT
Vasárnap koradélután történt a baleset, a várost elkerülő úton. A busz egy teharautóval ütközött össze. A végzős diákok épp nyaralásból tértek haza.
Népszerű
Ajánljuk