KÉK HÍREK
A kisbuszban egy magyar család utazott, amikor frontálisan beléjük rohant egy autó. A babát mentőhelikopter vitte el, a szülők és a másik sofőr is megsérült.
KÉK HÍREK
A közelben dolgozók hatalmas puffanást hallottak, majd szilánkok borították el az utcát. A rendőrség azonnal lezárta a környéket, folyik a baleset kivizsgálása.
KÉK HÍREK
A kocsiban hatan utaztak, mindenkit kórházba kellett szállítani. Az egész úttesten szétszóródtak a kocsiban szállított személyes tárgyak.
KÉK HÍREK
A baleset egy erdős szakaszon történt, ahol legalább két vagon borult az oldalára. Több utas súlyosan megsérült, a mentők órákig dolgoztak a helyszínen.
KÉK HÍREK
Bár a helyszínen újraélesztették és kórházba szállították, másnap belehalt sérüléseibe. A helyi sajtó szerint a kislány három és fél métert zuhant, a rendőrség vizsgálja a horvátországi csúszdát.
KÉK HÍREK
A hatóság kiemelte, hogy a rollerrel közlekedők is járművezetőknek számítanak, ezért rájuk nem érvényesek a gyalogosokra vonatkozó szabályok.
KÉK HÍREK
Kamionnak csapódott egy kisteherautó – ez indította el a láncreakciót, ami után a teljes utat le kellett zárni.
KÉK HÍREK
„Láttuk, hogy a lába az ég felé meredt” – Berántotta egy férfi kezét a kukásautó, súlyosan megsérült
A tények információja szerint a munkás egy szemetet akart kipiszkálni, amikor megtörtént a baj. A csuklója teljesen szétroncsolódott, amputálni kellett.
KÉK HÍREK
Egy két és fél éves gyerek koponyatörést, mellkasi és belső sérüléseket is szenvedett. Egy másik gyerek is megsérült, ő a végtagján.
KÉK HÍREK
Vízbe fulladt egy 21 éves férfi Siófokon, a holttestét búvárok találták meg. Vizsgálat indult az ügyben, hogy terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.
KÉK HÍREK
Mindhárom érintett motorkerékpáros külföldi: a 60 éves halálos áldozat argentin, a másik halálos áldozat és a sérült nő magyar állampolgár.
KÉK HÍREK
A gépen 226 utas tartózkodott, és az információk szerint Atlantába tartott, amikor vissza kellett fordulnia és leszállnia. A felvételen látható, hogy a gép emelkedés közben a bal oldali hajtóműből lángok csaptak ki.
KÉK HÍREK
A 61 éves férfi két nappal később a kórházban meghalt. A férfit annak ellenére engedték be a helyiségbe, hogy a nála lévő lánc tömege mintegy 9 kilogramm volt.
KÉK HÍREK
Az énekesnő a levegőben énekelte a Roar című slágerét, amikor a díszlet hirtelen megzuhant. Katy annyira megijedt, hogy egy időre abba is hagyta a produkciót.
KÉK HÍREK
A Kő-hegy egyik drótköteles pályáján történt a tragédia. Helikopter is érkezett, de hiába próbálták újraéleszteni.
KÉK HÍREK
A Wonder Seas nevű hajón 53 ember utazott, köztük sok vietnámi család Hanoiból. A mentés nehezen halad a szakadó eső miatt, eddig 11 embert sikerült élve kimenteni.
KÉK HÍREK
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.
Népszerű
Ajánljuk