KULT
Az első sorokat kapunyitástól birtokba vették a lelkes Azahriah-rajongók, de ez nem is csoda, hiszen ebben a félévben csak a SopronFesten vállalt fellépést.
KULT
A fiatal zenész elárulta, hogy mi volt a legnehezebb megszokható számára a sikerben, és arról beszélt, hogy változott az életük, az anyagi sikerek is megtálták.
KULT
A választási plakátokat dedós színvonalúnak tartja, szerinte elszomorító, hogy így működik ez az ország.
KULT
A cég pénteken hozta nyilvánosságra, hogy nemsokára limitált darabszámú, minden elemében egyedi TISZA X AZAHRIAH kollekció kerül az Astorián található boltjuk polcaira.
KULT
Díjazták rajtuk kívül cserihannát, Kovács Adriánt és posztumusz elismerést kapott Eötvös Péter is.
KULT
A filmről eddig nem sokat lehetett tudni, csak azt, hogy „Mi vagyunk Azahriah” lesz a címe. Az énekes is beszélt a filmjéről az előzetesben.
KULT
Ferich Balázs Azahriah mellett a Wellhello, a Follow The Flow vagy az Anna and the Barbies partnere is volt. Az egész zenei szakma megrendülten búcsúzott a szakembertől.
KULT
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.
KULT
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
KULT
Egyelőre teljes a titoktartás a november végén érkező film körül. Sem a forgalmazó, sem a zenész menedzsmentje nem árult el semmit a produkcióról.
KULT
Ő lenne az új Azahriah? A TikTokról indulva csinál teltházas koncertet Moriones, a bohócsminkes srác
Moriones buliján jártunk, akinek eddig háromból három koncertje volt telt házas. A TikTokról berobbant előadó közönségével beszélgettünk.
KULT
A miniszterelnök elmondta, hogy a legnépszerűbb magyar előadó száma most a kedvence, bár csak a szöveg egy részét tudta idézni.
KULT
Fél nap alatt 160 ezres nézettsége volt az új klipnek, ami délutánra eltűnt a videómegosztóról.
KULT
Magyarország jelenlegi legnépszerűbb énekese simán beszól a milliomosoknak is új dalában. Éjfélkor tette ki, már majdnem 100 ezren látták
KULT
Nincs túl jó véleménnyel a Fideszt pedofilozó plakátkampányról. Korábban Donáth Anna is azt mondta, „hányingere van” a plakátoktól.
KULT
Aktuálpolitikai kérdésekről mondta el véleményét Azahriah. Napjaink legnépszerűbb magyar énekese szerint az elmúlt években több, a kegyelmi ügyhöz hasonló felháborító dolog történt az országban, csak senki nem foglalkozott vele.
Népszerű
Ajánljuk