FELFEDEZŐ
Volt olyan, hogy ő volt a hibás, de olyan is akadt szép számmal a balesetek között, amikor csak utas volt. Az utolsó alkalommal a lámpánál állva rohantak a kocsijába.
FELFEDEZŐ
2021-ben két fiatal az autójával szemből nekicsapódott egy busznak. A rendőrök most közzétették a busz kamerája által rögzített képeket, hogy felhívják a figyelmet a gyorshajtás veszélyeire.
FELFEDEZŐ
55 óra elteltével találtak rájuk, addig az 5 éves kislány vigyázott egy- és kétéves testvéreire. Karácsonyi csoda, hogy egyáltalán életben maradtak, pláne, hogy túlélték a baleset utáni napokat is.
FELFEDEZŐ
A színésznő megnyugtatta követőit, hogy már jól vannak, egy pár napos vakáción ki is pihenték magukat.
FELFEDEZŐ
Óriási szerencséjükre a fiatal amerikai pár kisebb sérülésekkel és fájdalmakkal megúszta az ijesztő balesetet, ami akár végzetes is lehetett volna.
FELFEDEZŐ
Nagy sebességgel érkezett egy kereszteződésbe, ahol megjelent egy másik kocsi is, aminek szintén nekiütközött. Végül az oldalára borulva állt meg.
FELFEDEZŐ
Az előfizetőinek fogalma sincs arról, hogy két éve folyamatos fájdalmak gyötrik, még egy kutyasétáltatás is nehezére esik.
FELFEDEZŐ
A keszegi férfi két gyermeke hozzájárult ahhoz, hogy apjuk szerveit donorként másoknak adják.
FELFEDEZŐ
Elképesztő családi dráma húzódik a tragikus, öt ember életét követelő miskolci autóbaleset mögött.
FELFEDEZŐ
Az esetek így egymás után ijesztők, az elmúlt évek statisztikáit böngészve azonban kiderül: évek óta csökken a halálos közúti balesetek száma.
Népszerű
Ajánljuk