SZTÁRVILÁG
Stabil az állapota az 53 éves hollywoodi színésznőnek, de körülbelül fél órát töltött az égő járműben, mire ki tudták emelni onnan.
SZTÁRVILÁG
A gyerek át szeretett volna ülni egy másik helyre, és miközben átmászott az ülésre, a busz hirtelen defektet kapott.
SZTÁRVILÁG
A nő szándékosan áttért a szembesávba, majd lassítás nélkül nekiment egy másik autónak. Felfüggesztett börtönt kapott, és 5 évre eltiltották a vezetéstől, de a főügyészség szerint kevés az 5 év.
SZTÁRVILÁG
Kanyarodás közben esett ki a családi autóból a gyermek, az édesanyja épp a másik gyereket kötötte be hátul.
SZTÁRVILÁG
A Bugatti Veyronnal a focista egyik testőre balesetezett a hírek szerint, Ronaldo pedig megígérte a ház tulajdonosának, hogy kifizeti az okozott károkat.
SZTÁRVILÁG
A helyszínre elsők között érkező francia tűzoltónak fogalma sem volt, hogy kik utaztak a teljesen szétroncsolódott Mercedesben.
SZTÁRVILÁG
Egy 14 éves lányt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, egy magyar, és két horvát rendőr is megsérült a balesetben.
SZTÁRVILÁG
A 19 éves lány múlt csütörtökön szenvedett autóbalesetet, amely végzetes volt számára, így a pénteki ballagáson már nem lehetett ott.
SZTÁRVILÁG
Videó: pofátlan autós előzte ki a feltorlódott sort az M7-es autópályán, majdnem baleset lett a vége
A BMW sofőrje befurakodott a sorba, így a mögötte lévőnek hirtelen kellett fékeznie. Csak lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem következett be újabb baleset.
SZTÁRVILÁG
Sokáig azt mondták neki, hogy nem tudnak segíteni rajta, végül egy kezeléssel a felére tudták csökkenteni a tumort, így már lábra tud állni.
SZTÁRVILÁG
A Normális Élet Pártja vezetője egy Renault Clio-val ütközött Budapesten, amely komolyan megsérült a balesetben.
SZTÁRVILÁG
A kocsit vezető 18 éves fiatal szándékosan üthette el a kislányt kezében tartó, 16 éves fiút. A 16 éves kamasz súlyos sérüléseket szenvedett, de túlélte az ütközést, a kislány azonban már a helyszínen meghalt.
SZTÁRVILÁG
A mentők két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni. A 19 éves sofőr csak könnyebben sérült meg.
Népszerű
Ajánljuk