JÖVŐ
A Mercedeseket gyártó Daimler cég több mint 40 milliárd eurót fektet be, ami azért is nagy szó, mert 2025-ben három különböző kategóriában dobnának piacra új modelleket igazodva az uniós elvárásokhoz.
JÖVŐ
Pincéket, házakat öntött el a víz Győrben és környékén, eddig több mint harminc helyszínre riasztották a katasztrófavédelem egységeit.
JÖVŐ
Az idős nő már több mint tíz éve próbál bérlakást igényelni az önkormányzattól, mindeddig hiába.
JÖVŐ
A rendőrök egy járókelő videója alapján értesültek az esetről, kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják a nőt.
JÖVŐ
A tűzoltók a kárelhárítás során láncfűrésszel feldarabolták a 20 méteres platánfát. Személyi sérülésről nem érkezett bejelentés.
JÖVŐ
A furcsa hangokra figyeltek fel, majd mikor kinyitották a motorháztetőt, a macskát nem látták sehol. Annyira elbújt az állat, hogy másfél óra alatt tudták kiszabadítani.
JÖVŐ
A jármű áthajtott az elválasztó szegélyen, majd egy padon ülő nőt és gyerekeit elgázolva egy kerítésbe csapódott. A balesetben négy embert láttak el a mentők.
JÖVŐ
Egy autó adásvétele miatt alakult ki konfliktus, nem teljesen fizették ki a vételárat, emiatt erőszakkal vették vissza a korábban eladott járművet.
JÖVŐ
Hétvégenként már-már elviselhetetlen az autók száma, parkolóhely pedig sehol. A befolyó összeget többek között a tűzrakóhelyekre, pad-asztal garnitúrákra, erdei játszóterekre fordítják.
JÖVŐ
A budapesti autósok oldalán mutatták meg, hogyan oldotta meg két autós is, hogy másokat veszélyeztetve, szabálytalan módon tegyenek szerint némi előnyre.
JÖVŐ
Összesen kilenc katalizátort sikerült eltulajdonítaniuk mindössze néhány nap alatt, a két bolgár férfit őrizetbe vették.
JÖVŐ
Honnan jött a Nysa, a Trabant vagy éppen az ALEKO kifejezés, és melyik márka kapta a nevét az ókori Rómából?
JÖVŐ
A fitneszedző egy Cadillac-et adott férjének, elmondása szerint ugyanis elég nagy a garázsuk ahhoz, hogy elférjen benne még egy kocsi.
Népszerű
Ajánljuk