HÍREK
Az ellenzéki politikusnak több, hazánkban tartózkodó európai vezetővel is sikerült találkoznia. Nehammernek pozitív élményei voltak vele kapcsolatban.
HÍREK
Tavaly Magyarországon 247-en fagytak meg, míg a hasonló népességű és hidegebb téli éghajlatú Ausztriában mindössze 35-en.
HÍREK
A költözés időzítése sem véletlen, mivel egyik lánya most kezdte az óvodát, a nagyobbik pedig az iskolát. A postás munkától nem undorodott, sőt, szerette is – elmondása szerint az osztrák fizetés csaknem kétszerese volt annak, amit korábban itthon marketingvezetőként keresett.
HÍREK
Két emberrel végzett egy ausztriai vadász. Az egyik áldozat egy rivális vadász, egyben pedig egy kis falu polgármestere.
HÍREK
Bécsben nagyot nőtt a magyar közösség: míg 2019-ben nagyjából 23 ezren éltek a városban, idén ez a szám már 25 ezerre emelkedett.
HÍREK
Szlovákia és Lengyelország régióinak többsége Magyarország felett teljesít, míg Csehország szinte teljes egészében előzi a magyar régiókat. Nagyjából ezer év múlva érheti utol a magyar jövedelmek vásárlóereje az osztrákokét a jelenlegi tempóban.
HÍREK
Senki sem akart koalícióra lépni a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárttal. Az államfő ezért az Osztrák Néppárt vezetőjét kérte fel a kormányalakításra - egy feltétellel.
HÍREK
A rendőrök kisebb vétségért 50 eurót is kiszabhatnak, de baleset esetén akár 5000 euró büntetés is vár a vezetőre.
HÍREK
Egyedül azonban nem tudnak kormányt alakítani, koalícióra viszont egyik párt sem akar lépni velük. Szijjártó Péter már gratulált is a győzelemhez.
HÍREK
A párt egyik nagy öregjét, a nácikkal nyíltan szimpatizáló Walter Suchert temették. Kérdés, árthat-e ez az FPÖ-nek a választási sikerük kapujában.
HÍREK
Nem csak Magyarországon kritikus a helyzet az áradások miatt. A katasztrófát okozó ciklon most éppen Olaszország felé sodródik.
HÍREK
Az út egy része hétfő reggel óta járható, de sok helyen még megközelíthetetlenek a le- és felhajtók. Mindeközben a vasúti közlekedés is akadozik.
HÍREK
A szomszédos országba tartó vonatok csak Hegyeshalomig közlekednek és onnan is indulnak vissza.
HÍREK
Több települést evakuálni kellett, a védekezés folyamatos. Sok helyen fákat döntött a vihar a nagyfeszültségű vezetékekre is.
Népszerű
Ajánljuk