KÉK HÍREK
Közel fél évig kényszerítette prostitúcióra 19 éves élettársát egy 31 éves férfi, akit végül Sopronban fogtak el. A lányt tavasszal olyan súlyosan bántalmazta, hogy több csontja is eltörött.
KÉK HÍREK
Schatterndorf vezetői szerint a magyar ingázók miatt sok a baleset és zavarják az ott lakók életét.
KÉK HÍREK
A fideszes politikus egy útszakasz aszfaltozása kapcsán jutott erre az erős következtetésre.
KÉK HÍREK
A drasztikus intézkedés ötlete azért vetődött fel, mert rengetegen halnak meg mások felelőtlen száguldása miatt.
KÉK HÍREK
Nagy Andor azt mondta: ez nem az osztrákok vagy más, szomszédos nép ellen irányul, hanem a hazai börtönviszonyok miatt kényszerültek erre a lépésre.
KÉK HÍREK
A külügyminiszter sajtótájékoztatón beszélt az embercsempészek elengedése miatt kialakult konfliktusról Ausztriával. Szerinte változatlan a magyar álláspont a migráció kérdésében.
KÉK HÍREK
A Magyarországon elítélt, de elengedett csempészek miatt szigorúbb ellenőrzést végeznek a magyar-osztrák határon nyugati szomszédunk hatóságai.
KÉK HÍREK
Az osztrák belügyminisztérium szerint a magyarok eljárása a szervezett bűnözés tagjainak kedvez, miközben az embercsempészek életeket veszélyeztetnek.
KÉK HÍREK
A 4,1-es erősségű földmozgás Bécsújhely környékén, a magyar határtól mindössze 25 kilométerre volt.
KÉK HÍREK
Josef Fritzl 24 évig tartotta fogva a lányát a pincében. Ezerszer erőszakolhatta meg Elisabeth-et, hét gyerekük született, miközben a házban élő felesége semmit sem sejtett.
KÉK HÍREK
A legtöbb dolog olcsóbb a nyugati szomszédunknál, itthon pedig sorra zárnak be a kisboltok a határ közelében. Raskó György agrárközgazdász döbbent meg a jelenségen, amikor maga is kinn járt egy osztrák boltban.
KÉK HÍREK
Minden gépjárművet kitiltottak a Szentmargitbányáról Magyarországra vezető útról. A soproni polgármester Szijjártó Pétertől kért segítséget az ügyben.
KÉK HÍREK
Két lövés találta el az 58 éves férfit, aki egy éve vette át parancsnokként a helyi nyomozóiroda vezetését.
KÉK HÍREK
Két fiatal lány azonnal meghalt, a 25 éves sofőrt még kórházba tudták szállítani, de ott már nem sikerült megmenteni.
KÉK HÍREK
A szombat délutáni bécsi lövöldözésben csak a támadó halt meg, aki saját lakásából célzott a rendőrökre.
Népszerű
Ajánljuk