SZTÁRVILÁG
Zámbó Jimmy középső fia Ausztriában dolgozik három műszakban. Apja tanította arra, hogy az embernek saját magának kell elérnie a sikereit.
SZTÁRVILÁG
„Az út a közösségünk szívén halad keresztül” - mondta Thomas Hoffman polgármester, aki korábban már betontömbök kihelyezésével is fenyegetőzött.
SZTÁRVILÁG
Mi, „csillagszórók” most megtudhatjuk, hogy milyen luxuskörülmények között lakott Orbán Viktor Bécsben.
SZTÁRVILÁG
Összesen négy ember sérült meg, egyiküket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.
SZTÁRVILÁG
Nagy szerencse, hogy egy síelő videózott épp a telefonjával, és sikerült a lavina végzetes momentumait felvennie, amin a tíz eltűnt is rajta volt.
SZTÁRVILÁG
Csodával határos módon mindenki élve került elő, csak kisebb sérüléseket szenvedtek néhányan.
SZTÁRVILÁG
Akár véglegesen is elvehetik a kocsit, sőt pénzbírságot is fizethet és a jogosítványától is elbúcsúzhat, aki száguldozik az utakon.
SZTÁRVILÁG
Az Európai Unió Bírósága elutasította a keresetet, amellyel Ausztria azt akarta elérni, hogy semmisítsék meg a paksi atomerőmű-bővítés jóváhagyásáról szóló döntést.
SZTÁRVILÁG
Nyugati szomszédaink közölték: figyelmeztetni fogják a kormányt, hogy a Magyar Királyság 100 éve nem létezik.
SZTÁRVILÁG
Jávor Benedek szerint az új eredmények adut adhatnak az orosz részvételű paksi bővítést Putyin agressziója nyomán amúgy is fokozódó gyanakvással figyelő Európai Bizottság kezébe.
SZTÁRVILÁG
Több, mint 20 ezren dolgoznak az osztrák tartományban magyarok, a munkaerő elvándorlása a nagy bérkülönbségek miatt nem tűnik megfordíthatónak.
SZTÁRVILÁG
Nem mindig csak a több pénz, hanem a jobb munkafeltételek csábítják el a hazai munkavállalókat.
SZTÁRVILÁG
E kettő kivételével már az európai országok számára sem tabu a fegyverszállítás az ukrán külügyminiszter szerint.
Népszerű
Ajánljuk