HÍREK
A támadássorozat válasz volt a Hezbollah rakéta- és dróncsapására. Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, a libanoni fegyveres csoport „súlyos árat” fog fizetni.
HÍREK
A Forradalmi Gárda légicsapásokkal próbál végezni az izraeli vezérkarral. A másik célpontjuk az izraeli légierő parancsnokának főhadiszállása volt.
HÍREK
A légtérzár miatt Dubajban rekedt magyaroknak a helyi hotelek az állami ígéret ellenére sem biztosítanak ingyenes szállást – legalábbis többen is erről számoltak be egy Facebook-csoportban. Az utasoknak így saját zsebből kell fizetniük, miközben a hazajutásuk is bizonytalan.
HÍREK
A kuvaiti védelmi minisztérium közlése szerint a zuhanást mindenki túlélte, a pilótákat kórházba szállították kivizsgálásra. Az incidensek okait közös bizottság vizsgálja az Egyesült Államokkal.
HÍREK
Az első jelentések szerint senki sem sérült meg. A brit védelmi minisztérium azt közölte, a fegyveres erők válaszlépéseket tesznek a támadás miatt.
HÍREK
Még az amerikai és izraeli katonákat is meglepte, milyen hatékonyan fejezték le az iráni vezetést. Most azonban nem világos, hogy a keményvonalas vagy a pragmatikus politikusok veszik át az uralmat. A piacok idegesek, és az sem kizárt, hogy Irán teljes káoszba süllyed.
HÍREK
Egy Irán-barát síita milícia drónokkal támadta az erbíli amerikai bázis egyik lőszerraktárát. A Honvédelmi Minisztérium megerősítette, hogy a magyar katonák nem sérültek meg.
HÍREK
Szombat este több más helyszínen, köztük a dubaji nemzetközi repülőtéren is robbanások történtek. A támadássorozatban legalább egy ember meghalt és négyen megsérültek, a hatóságok távmunkát rendeltek el.
HÍREK
A politológus a közösségi oldalán elemezte a külügyminiszter kommunikációját. Szerinte a nyilvánvaló tények eltagadása rosszabb, minthogy a békepárti és a trumpbarát narratíva megdöccen.
HÍREK
A támadás előre tervezett időpontján is módosítottak, amikor információt kaptak arról, éppen hol tartózkodik Irán legfőbb vezetője - írja a New York Times. Izraelből azonnal felszálltak a gépek, majd két órával később megsemmisítő csapást mértek az épületre.
HÍREK
Az iráni Forradalmi Gárda rádióüzenetben jelentette be a Hormuzi-szoros lezárását a hajóforgalom elől. A bejelentés hatására több tartályhajó leállt, a biztosítási díjak pedig az egekbe szökhetnek.
HÍREK
A 86 éves ajatollah 1989 óta irányította Iránt. Uralma alatt végig ellenséges volt az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben is.
HÍREK
Izrael és az Egyesült Államok megelőző csapást mért Iránra, ami válaszcsapásokat váltott ki. A külügyminisztérium megerősített call centerrel és éjszakai ügyelettel igyekszik segíteni a kint tartózkodó magyaroknak.
HÍREK
Irán megtorló rakétacsapásokat indított Izrael ellen, melyek során a dubaji Palm Jumeirah egyik épületében is tűz keletkezett.
HÍREK
A miniszterelnök szombat délutánra hívta össze a Védelmi tanácsot, hogy egyeztessenek a közel-keleti helyzetről.
HÍREK
Szijjártó Péter és Orbán Viktor is csak Izraelt említi az iráni támadás kapcsán a posztjaikban, miközben a nemzetközi hírek közös amerikai akcióról szólnak.
HÍREK
Kiderült az is, hogy miért rántotta készült sajttal, és ki milyen feladatot vállalt magára az ebéd megfőzésében.
Népszerű
Ajánljuk