HÍREK
Vukoszávlyev Zorán a műemlékvédelemért felelt tavaly augusztus óta. Csepreghy Nándor miniszterhelyettes szerint kizárólag szakmai okok állnak a döntés mögött.
HÍREK
Fülöp Attila visszataszító „a rászorulókra és a kiszolgáltatott emberekre hivatkozva kötelezettséget nem teljesíteni”. Iványi Gábor szerint ők minden nekik juttatott forinttal el tudnak számolni.
HÍREK
Latorcai Csaba államtitkár szerint a fenntartási időszak lezárulását követően a kedvezményezettnek nincs további kötelezettsége a projekttel összefüggésben.
HÍREK
Az egészségügyi szakember szerint az állam „szisztematikusan üldözi el a saját rendszeréből az ott dolgozó egészségügyi dolgozókat, akik ugye a kereslet növekedtével a magánellátásban kötnek ki.”
HÍREK
Negyvenkétmillió forintot fizettek az európai adófizetők a rekreációs központra, aminek a honlapja mára eltűnt.
HÍREK
A Szent János kórház maradt egyedüli gyermeksebészet és gyermektraumatológiai ügyeletesként Észak- és Közép-Magyarországon. 24 óra alatt 163 gyereket láttak el.
HÍREK
Gelencsér Ferenc egy táblát akart átadni Fónagy Jánosnak a Karmelita előtt, ahol az ellenzéki politikusok reggel megint elbontották a kordont.
HÍREK
Eddig semmit sem lehetett tudni róla. Akár hat év szabadságvesztésre is ítélhetik, ha beismerő vallomást tesz.
HÍREK
Elrontották a méréseket, a gyártó cég jelezte is a problémát. Két évig titkolták az elkövetett hibát.
HÍREK
Az egykori helyettes államtitkár és társai ellen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt emeltek vádat.
HÍREK
Úgy tűnik, beakadt a kormánynál és a Fidesznél az orvosi kamara legutóbbi lépése. A BM szerint ők rendszeresen egyeztettek mindenkivel.
HÍREK
De nem csak ő, hanem a köznevelésért felelős államtitkár is jelen volt az ülésen, ahol elvileg csak gazdasági és energetikai kérdésekről esett szó.
Népszerű
Ajánljuk