Takács Péter egészségügyi államtitkár is bevallotta: vereséget szenvedtem
A politikus egy konferencián beszélt arról, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem veszik el az önkormányzatoktól a szakrendelőket. Hogy végül miért állt el ettől a kormány, azt nem részletezte az egészségügyi államtitkár.
Nem sokkal azután, hogy Pintér Sándor bevallotta, hogy nem volt tisztában az egészségügyi átalakítás helyzetével, az egészségügyi államtitkár a Magyar Kórházszövetség konferenciáján beszélt arról, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem veszik el az önkormányzatoktól a szakrendelőket. Hogy végül miért állt el ettől a kormány, azt nem részletezte Takács Péter, annyit mondott, hogy „sajnos nem hagyták”.
Ami viszont mégis megvalósul, az egy közös informatikai rendszer, amely összeköti majd az alapellátókat és a szakrendelőket a vármegyei irányító intézettel. Ennek köszönhetően az intézmény vezetése rálát a betegforgalmi adatokra és a gazdálkodásra, és, ahogy Takács fogalmazott, az adósságrendezésbe „hamarabb be lehet avatkozni”.
A kórházi adósságok is szóba kerültek: az államtitkár szerint idén még 42,7 milliárd forintot kapnak a kórházak a tartozásaik rendezésére, és jövő év elején is érkezik majd egy nagyobb összeg.
Összefoglalva: a szakrendelők maradnak az önkormányzatoknál, a kórházi kasszát viszont szorosabbra húzza a kormány.
Nem sokkal azután, hogy Pintér Sándor bevallotta, hogy nem volt tisztában az egészségügyi átalakítás helyzetével, az egészségügyi államtitkár a Magyar Kórházszövetség konferenciáján beszélt arról, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem veszik el az önkormányzatoktól a szakrendelőket. Hogy végül miért állt el ettől a kormány, azt nem részletezte Takács Péter, annyit mondott, hogy „sajnos nem hagyták”.
Ami viszont mégis megvalósul, az egy közös informatikai rendszer, amely összeköti majd az alapellátókat és a szakrendelőket a vármegyei irányító intézettel. Ennek köszönhetően az intézmény vezetése rálát a betegforgalmi adatokra és a gazdálkodásra, és, ahogy Takács fogalmazott, az adósságrendezésbe „hamarabb be lehet avatkozni”.
A kórházi adósságok is szóba kerültek: az államtitkár szerint idén még 42,7 milliárd forintot kapnak a kórházak a tartozásaik rendezésére, és jövő év elején is érkezik majd egy nagyobb összeg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megrázó felvételek kerültek nyilvánosságra a szolnoki befogadó otthonról: kikötözték, molesztálták és bántalmazták a gyerekeket
Az RTL házon kívül című műsorában feltárták, hogy milyen borzalmas körülmények között szállásolták el a gyerekeket, akik közül nem egyet szexuális bántalmazás is ért.
Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók - ilyen felvételeket közölt a szolnoki befogadó otthonból az RTL vasárnap.
A Házon kívül riportja szerint az intézmény a megyében élő családokból kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket fogadja, viszont a fiatalok a látottak alapján talán még rosszabb helyzetbe is kerülnek.
Volt lakók és dolgozók is azt állítják, hogy egyes felügyelők ittasan bántalmazták a gyerekeket, kislányokat zaklattak szexuálisan, de a vezetőség jelzések ellenére eltussolta ezeket az ügyeket.
„Mentem volna a szobámban, és akkor magához ölelt és elkezdte fogdosni a melleim. Próbáltam ellökni magamtól, de nem engedett”
– mondta egy fiatal lány, aki két hónapot töltött Szolnokon, miután saját kérésére állami gondozásba került.
A lány azt mondja, sokszor bántották korábban, ezért is szökött meg otthonról, de a befogadó otthonról a mai napig rémálmai vannak.
Magyar Péter a Facebookon reagált a riportra. Mint írta, a beszámoló döbbenetes, ahogy annak lehetősége is, hogy a bántalmazások és visszaélések ellen fellépő gondozókat elhallgattatták vagy ellehetetlenítették.
A gyermekvédelem vezetői és az Orbán-kormány felelősei nyaralnak és hallgatnak. Elég volt! Oszd meg, hogy a tízmilliárdos jachtokon nyaraló miniszterekhez is eljusson!
- fűzte hozzá a TISZA Párt elnöke.
Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók - ilyen felvételeket közölt a szolnoki befogadó otthonból az RTL vasárnap.
A Házon kívül riportja szerint az intézmény a megyében élő családokból kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket fogadja, viszont a fiatalok a látottak alapján talán még rosszabb helyzetbe is kerülnek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trump megüzente Zelenszkijnek, hogyan vethet véget szinte azonnal az Oroszországgal vívott háborúnak
Az amerikai és az ukrán elnök hétfőn találkozik a Fehér Házban, miután Trump pénteken Putyinnal tárgyalt Alaszkában. Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a találkozóra.
„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén
„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”
- tette hozzá Trump.
Mint azt mi is megírtuk: az amerikai elnök pénteken Alaszkában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. A két elnöknek azonban nem sikerült megállapodásra jutni. Trump nem sokkal később bejelentette: hétfőn találkozik az ukrán elnökkel Washingtonban.
Később kiderült, hogy Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a Fehér Házba. Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Keir Starmer brit miniszterelnök, és Mark Rutte NATO-főtitkár is részt vesz a találkozón.
Azért csatlakoznak Zelenszkijhez, mert attól tartanak, hogy Trump nyomást gyakorol az ukrán elnökre, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Putyin múlt heti, alaszkai csúcstalálkozójukon előterjesztett. Emellett pedig abban reménykednek, hogy Trumptól több információt tudnak meg arról, mit engedhetne Oroszország egy békemegállapodás részeként.
„Nagy nap lesz holnap a Fehér Házban. Soha nem volt még itt egyszerre ennyi európai vezető. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom őket!!!” – írta Trump Zelenszkijnek szóló üzenete után.
Az ukrán elnök eközben a Facebook-oldalán jelezte, hogy már megérkezett Washingtonba. Ismét közölte, hogy mennyire hálás a meghívásért Trumpnak, ugyanakkor leszögezte, hogy a békének „tartósnak” kell lennie, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor Ukrajna kénytelen volt feladni a Krím-félszigetet és a Donbasz egy részét, hiszen szerinte Putyin ezt használta ugródeszkának egy újabb támadáshoz.
„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén
„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”
- tette hozzá Trump.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Belügyminisztérium azzal érvelt a bíróságon, hogy Takács Péter „nem pontosan fogalmazott”, amikor 70-80 döntés-előkészítő anyagról beszélt
A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy nyilvánosságra hozzák a magyar egészségügyről méregdrágán készült tanulmányok tartalmát.
A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy kiderítse, a kormány 2020 óta milyen tanulmányokat és szakértői anyagokat készíttetett százmilliókért az egészségügyi rendszer állapotáról és átalakításáról. A civil szervezet azt a listát követeli, amelyre Takács Péter egy áprilisi nyilatkozatában utalt - a BM szerint tévesen.
Mint ismert, a bíróság júliusban beidézte az egészségügyi államtitkárt, aki nem jelent meg a tárgyaláson, mondván, nem kapta meg az idézést. A bíró akkor a K-Monitor javára döntött, amelynek értelmében a Belügyminisztérium ki kell, hogy adja a titkos dokumentumokat, ám ez ellen fellebbezést nyújtottak be.
A tárca álláspontja az, hogy Takács nem pontosan fogalmazott, amikor az utcán adott interjúban a tanulmányok számáról beszélt. Erre a nyilatkozatra alapozva a K-Monitor 70-80 anyagot keres a BM-en, amely viszont azt állítja, mindössze kettő létezik: egy, a hálapénz kivezetéséről szóló 2023-as hatástanulmány, amelyet 2024-ben nyilvánosságra hoztak, valamint egy, a Boston Consulting (BCG) által készített tanulmány.
Utóbbi egy több száz oldalas anyag, amelyet 2020-ban rendelt meg a minisztérium, 780 ezer euróért (mai árfolyamon kb. 308 millió forint plusz áfáért). A dokumentum az egészségügy átalakításáról szól, de tíz évre titkosították.
Mint emlékezetes, Takács Pétert áprilisban kereste meg a Partizán azzal, hogy a kormány miért nem hozza nyilvánosságra a BCG-tanulmányt. Az államtitkár akkor azt mondta: az „egy döntés-előkészítő anyag, mint annyi más, 70-80 ilyen van csak az egészségügyi ágazatban”. Hozzátette: azért titkos, mert „döntés-előkészítő, amiben egy csomó minden olyan van, amelyet a kormány nem szeretne megvalósítani, de alkalmasak arra, hogy hergeljék vele az állampolgárokat”.
A K-Monitor a BCG-tanulmány nyilvánosságra hozataláért korábban indított perben másodfokon nyert, ám a Kúria az elsőfokú, a BM-nek kedvező döntést hagyta helyben, így az anyag titkos maradt. Az Alkotmánybíróság később elutasította a szervezet panaszát, ezért a dokumentum jelen állás szerint 2030-ig nem válhat megismerhetővé. A civil szervezet viszont nem adja fel, a pereskedés újabb fordulója novemberben kezdődik.
A K-Monitor újabb pert indított a Belügyminisztérium ellen, hogy kiderítse, a kormány 2020 óta milyen tanulmányokat és szakértői anyagokat készíttetett százmilliókért az egészségügyi rendszer állapotáról és átalakításáról. A civil szervezet azt a listát követeli, amelyre Takács Péter egy áprilisi nyilatkozatában utalt - a BM szerint tévesen.
Mint ismert, a bíróság júliusban beidézte az egészségügyi államtitkárt, aki nem jelent meg a tárgyaláson, mondván, nem kapta meg az idézést. A bíró akkor a K-Monitor javára döntött, amelynek értelmében a Belügyminisztérium ki kell, hogy adja a titkos dokumentumokat, ám ez ellen fellebbezést nyújtottak be.
A tárca álláspontja az, hogy Takács nem pontosan fogalmazott, amikor az utcán adott interjúban a tanulmányok számáról beszélt. Erre a nyilatkozatra alapozva a K-Monitor 70-80 anyagot keres a BM-en, amely viszont azt állítja, mindössze kettő létezik: egy, a hálapénz kivezetéséről szóló 2023-as hatástanulmány, amelyet 2024-ben nyilvánosságra hoztak, valamint egy, a Boston Consulting (BCG) által készített tanulmány.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztus 18-án, hétfőn hazatér Magyarországra Kapu Tibor.
A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson az Axiom–4 küldetés tagjaként, ezalatt több mint 60 kísérletet hajtott végre.
A Dragon űrkapszula július 15-én landolt, fedélzetén több mint 260 kilogramm rakománnyal, köztük a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.
Kapu Tibor földet érését követő rehabilitációja Houstonban zajlott, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen felügyeltek.