SZEMPONT
Közel egymillió afgán menekült el otthonról az elmúlt hónapokban a tálib offenzíva miatt. Többségükben nők és gyerekek.
SZEMPONT
Szerinte a fájdalmas múltja csak megerősítette, most azért próbál tenni, hogy az afgán nők ne engedjenek az erőszaknak és küzdjenek a jogaikért.
SZEMPONT
Az utolsó váltás kilenc katonája kedd este érkezett meg a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra.
SZEMPONT
Egy iskola közelében robbantottak többször is, diákok is vannak az áldozatok és a sérültek között.
SZEMPONT
Rengeteg afgán akar az Egyesült Államokba menekülni, több mint 18 ezren várnak arra, hogy megkapják a bevándorló vízumot, és elhagyhassák az országukat.
SZEMPONT
Az amerikai haderő kivonása az országból nagyobb teret adhat a táliboknak a hatalomgyakorlásra. Az afgánok szerint a radikális iszlamista csoport nézetei semmit nem változtak az elmúlt 25 évben.
SZEMPONT
A NATO-főtitkár is azt közölte, nincs megfelelő katonai megoldás az Afganisztán előtt álló kihívásokra, így május 1-jéig megkezdik az országban szolgáló misszió erőinek kivonását.
SZEMPONT
Az ausztrál hadsereg most nyilvánosságra hozott vizsgálati anyagából megdöbbentő dolgok derültek ki.
SZEMPONT
Két robbanás is történt, de még nem tudni, kik voltak az elkövetők Afganisztán fővárosában.
SZEMPONT
Afganisztán évtizedek óta a szuperhatalmi szembenállás jól bejáratott terepe. Ma sincs ez másként a békétlen közép-keleti országban.
SZEMPONT
A kicsik mind elveszítették az édesanyjukat, amikor Afganisztán fővárosában fegyveresek támadtak rájuk egy szülészeti osztályon.
SZEMPONT
A 61 éves nő négy hónapot töltött Afganisztánban 2007-ben nővérként. Most koronavírus-fertőzötteket lát el az egyik Cheshire-i kórházban.
SZEMPONT
Egyelőre nem tudni, hogy történt a baleset, illetve vannak-e sérültek és halálos áldozatok.
Népszerű
Ajánljuk