KÉK HÍREK
Az anya kizártnak tartja, hogy véletlen túladagolás okozta a gyermeke halálát, hiszen korábban soha nem nyúlt kábítószerhez.
KÉK HÍREK
Hilarion tavaly találkozott a pápával, de ideje nagy részét sítúrákkal és hajózással tölti, amikor éppen nem 820 millió forintos budapesti birtokán tartózkodik. A Novaja Gazeta, a Nobel-díjas független orosz lap arról számol be, hogy Hilarion egy 18 éves asszisztenst, Georgij Suzukit is szexuálisan zaklathatta Magyarországon.
KÉK HÍREK
Egy bolt parkolójában tépte ki a portugál férfi és apja Ildikó kezéből a gyereket. Nyolc napja semmit nem tud arról, hogy hol lehet Lili.
KÉK HÍREK
Megszoktuk, hogy az énekesnő posztjai megosztják a hozzászólókat, de ami most történt, olyan talán még nem is volt.
KÉK HÍREK
Az énekesnő szerint testvére mindent komolyan gondolt, amit korábban a családról mondott, de az ő életében vannak különösen éles váltások. Beszélt Gabi politikai szerepvállalásáról is.
KÉK HÍREK
A tinédzser fiú állítása szerint a középiskolai tanára olyanokat írogatott neki, hogy „egész nap nyögdécsel majd vele az ágyban”.
KÉK HÍREK
1007 főből mindössze 29 százalék mondhatta el magáról, hogy nincsen semmilyen gyermekkori ártalmas élménye. A diákok 47 százalékát érte már verbális, 21 százalékukat pedig fizikai bántalmazás.
KÉK HÍREK
Az eset még a színésznő pályafutásának elején történt, de Priyanka Chopra a mai napig emlékszik a kellemetlen incidensre.
KÉK HÍREK
A DK-s politikus részletesen megírta, hogy mi történt vele, és mit gondol az utcai üldöztetéséről.
KÉK HÍREK
Az NMHH állampolgári bejelentés alapján, hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja a műsort.
KÉK HÍREK
Az elmúlt időszakban több fiatal is öngyilkos akart lenni, ennek kapcsán beszélt arról, hogy milyen fontos, hogy észleljük a figyelmeztető jeleket. Őszintén beszélt arról is, hogy fiatalon ő is megpróbálta eldobni az életét.
KÉK HÍREK
Wood ráadásul még tinédzser volt akkor. Az erőszakról csak jóval később mesélt testvérének.
KÉK HÍREK
12 éves kislány is volt a szexuális ragadozók áldozatai között. Perintfalvi Rita két és fél éven át gyűjtötte a vallomásokat, erre még nem volt példa Magyarországon. 35-en mondták el neki, min kellett keresztülmenniük.
Népszerű
Ajánljuk